2011. december 15., csütörtök

AZ IRÁNI MEGELŐZŐ PATÁS



 
- ecc, pecc, kimehecc -
 
Lehetnék én aktuálisabb is, hiszen mindketten tudjuk, mostanában ki lehetne az a jólöltözött ember, aki itt a fenti poszterképen majomkodik, ámde tény, hogy ha egy igencsak nem idén barnult elnököt majomnak neveznénk, az nem tüntetné fel jó színben a blogot. Egy néger nigger fekete emberszerű lény, drága barátom, mégsem ugrálhat úgy, ahogyan a háttérben álló (egyébként büszke mosolyú, egyenes derekú, pajeszmentes, tehát „beilleszkedett”) zsidó diktál, úgyhogy elhatárolódom a rasszista gondolatpárosításodtól, és azt mondom: fúj!
Van nekünk egy hihetetlen kifejezésünk, amit újabban minden terrorista állam előszeretettel mer használni. Olyan ez, mint mikor szomjazol, de elfogyott a segély, ésmegelőzöd a nagyobb bajt azzal, hogy betörsz a parasztokhoz lopni, hátha pénzzé teheted az utolsó tyúkjaikat uborkáikat, és ebből aztán padlóra vedelheted bánatodat.
 
A kifejezés, amit nehezen vesz be a gyomrunk: megelőző csapás.
 
Emlékszem, régebben valahogy hiányzott ez a két szép szó a történelmi leírásokból. Pedig sok olyan esemény volt a múltban, amiből szemezgethetnénk, hiszen mióta ember az ember, kedveli a háborúkat, pöröléseket, viszályokat, csalfa dolgokat. Ilyenek vagyunk, na! Ez ellen egyetlen kis dolgot tehetnénk csak, viszont az mindenkinek fájna. De legalább béke lenne a bolygón, és az összes állat, növény, ide látogató marslakó gondtalanul élhetne.
Mit gondolsz?
 
Hol volt, hol nem volt, megszületett a birodalom, amely érdekesen gondolta avilághódítást, mert nem gyilkolta, ölte, becstelenítette a legyőzött, leigázott nemzeteket, hanem az akkori nemes tudományokkal gazdagította őket. A beolvasztott népek szabadságát meghagyta, nem akarta rájuk kényszeríteni nyelvét, a vallását, a szokásaikat, és még az akkori világban lenyűgöző, igen fejlett postaszolgálatot is teremtettek. Ők voltak a perzsák.
Ja, igen, szaladjunk előre: akkoriban még sem amerikaiak, sem (a most ismert)(üldözött) zsidók nem léteztek! Hoppá.
 
Iránról ejtünk pár szót, és a nemzetközi jogukról, hogy megvédjék érdekeiket.
 
 
Kezdetnek bemagoljuk, mi is az a nemzetközi jog, meg honnan érkezett. Mert bár most páran majd felhörrennek, de azért nem árt megjegyezni, hogy (mint nagyjából minden) a nemzetközi jog is valahol a vallásban gyökerezik.
Rövid leszek.
Történt pedig, hogy birodalmak kezdtek el születni a civilizáció egyik talpazatán, Európában, és ezek a birodalmak ideig-óráig a seggükön (határaikon belül) tudtak maradni. Tehették: nem volt érdekükben távolabb látni a határokon, hiszen jogot formáltak arra a földre, amit birtokba vettek, és ezt senki sem merte megkérdőjelezni. Amennyiben azonban mégis viszály alakult ki, a többi kis fejedelemség, kis birodalom mindig a vélt győztes mellé állt, sosem alakult ki erőegyensúly – éppen ezért olyan büdös a középkor. Gyávák és silányok gyülekezőhelye volt, mely elképesztő tulajdonságokat újabban másolni kívánjuk. De ne moralizáljunk!
Haladunk.
A birodalmak általában akkor kezdtek „diplomáciai kapcsolatokat” építeni a szomszédos kisebb-nagyobb birodalmakkal, ha már nem állt érdekükben a fegyveres hódítás, vagy nem volt rá sem anyagi, sem katonai lehetőség. Ezt láthattuk a Római Birodalom esetében, vagy az angolok óriási világbirodalma esetében, de akár a Szovjetuniónál is (bár ez utóbbi döcög). Az eszme valahogy velünk is jött a „modern korba”, és a huszadik század végéig tartotta magát.
 
A hatalmi egyensúly, mint ilyen, egészen jól tartotta magát, hiszen alapja a hadviselést szabályzó legfontosabb eszme lett: közös kultúránk van, közös vezetőben hiszünk, közösen imádkozunk, és egyforma a bőrünk színe (elhatárolódom), s bár a politikánkban időnként vannak súrlódások, mégis csak azt kell néznünk, hogy mi kereszténynek születtünk, azok ott pedig civilizálatlan barbárok (pogányok). A keresztények tehát szembefordultak az iszlámmal. Nem csoda.
Így tehát eljutottunk a jus in bello elnevezésű igazságos háború kifejezésig, ami azt takarja, hogy a keresztényeknek szabad keresztes háborút vívniuk a barbárok ellen (példa erre a mórok kiűzése Spanyolországból, illetve a törökök szabad beengedése a Balkánra, ezzel gyengítve az akkori kis törpe, még a nagy felfedezések előtti világ egyik legnagyobb birodalmának, Magyarországnak katonai és gazdasági potenciálját), de ha az arabok merészelnének esetleg „megmozdulni”, az már fenyegetés. Az nem jus in bello.
Eddig világos?
Nem sokat változott a világ. Csak idősebbek lettünk, de korántsem tapasztaltabbak.
 
A modern „igazságos háború” természetesen már nemzetközi jog, melynek két legális, mindenki számára elfogadott erőszakos elfogadása létezik:
 
·         nemzeti (csoportos) önvédelem,
·         ENSZ által engedélyezett erőszak.
 
Jól hangzik, igaz?
A nemzetközi jog, melyet tehát valamikor a XVIII-XIX. században találtak ki, s melyet leginkább a világháborúk folyamán szerettek alkalmazni (mindig az elnyomott fél kárára)(és ebbe most nem megyünk bele), a huszadik század hatvanas éveinek végén, hetvenes éveinek elején hirtelen picit átrendeződött. Talán észre sem vette a világ. Talán te sem figyeltél jól.
A nemzetközi jog (az igazságos háború) hirtelen „nemzetközi rendfenntartás” néven robbant elő a politikában, és két vérszemet kapott, egymás kezét pajkos kislány módjára megragadó, serény és aljas állam vezette be: az Egyesült Államok és Izrael.
Az igazságos háború már nem „szent háború” lett, mint az réges-régen volt, már nem keresztes lovagok menetelnek, hogy (úgy, ahogy) igazságosan megvívjanak a janicsárokkal valami sivatagos területen, nem feledve, hogy otthon várja őket az asszony, akit szorít önnön erénységének öve, sokkal inkább egy valláson bőven kívül eső, ostoba ideológia, melyet szép lassan, az elmúlt közel 60-70 év alatt „lenyomtak” a torkunkon.
  
Tankönyvekben kéne tanítani, hogyan vált a barátunkból ellenség, és hogyan lettek az ellenség soraiból kiváló „felébredtek” barátokká – miközben természetes, hogy a barátból lett ellenségünk azt szeretné, hogy az ellenségből lett barátunkat ellenségnek tekintsük, hiszen az olyan jó! Az olyanmenő.
Magyarra fordítva: mi a gond itt az iráni állammal? Miért kell nekem, neked, nekünk rettegünk?
 
Kis történelmi áttekintés következik.
Azt beszélik, a világ első megelőző csapását (természetesen) a zsidók hajtották végre, méghozzá 1967-ben, mikor hat nap alatt rendesen elfenekelték a technikai és katonai túlerőben lévő, de elég bárgyún, összehangolás nélkül rájuk támadó arabokat. Valahol még lelkendezhetnénk is, hiszen kinek hiányzik egy olyan arab világ, ahol azt sem tudják, mi a legjobb katonai stratégia (értem itt: még a földön megsemmisültek a vadászgépeik, mert annyi eszük sem volt, hogy az izraeli támadásra a levegőbe emelkedjenek), ha össze kell fogni?
De nem ítélkezünk.
Mások azt állítják, hogy alig 11 évvel a nácik „megfékezése”, világuralomra törése után, 1956-ban következett be a modern nemzetközi jog (ha-ha-ha) első megelőző csapása, mikor a zsidók (na, most mondd meg: megint ők!) úgy érezték, nekik nem tetszik, hogy az egyiptomi kormány rá merte tenni a kezét a Szuezi-csatornára. Így tehát (hathatós francia és angol segítséggel) szépen bombázni kezdték az egyiptomi haderőt, és benyomultak a területre.
 
A megelőző csapások (fél)évszázada volt ez. Hanem ne legyünk ennyire igazságtalanok!
1941-ben fél Ázsia ura, a Japán Birodalom megelőző csapást mért az amerikai haderőre egy Pearl Harbor nevezetű helyen, és ha a világháború másként alakul, akkor ma ez (az igazság) ömlene ránk minden történelmi könyvből. Hogy a dicsőséges japán haderő rájött: a gaz amerikaiak hátba akarják támadni. De mivel nem ők győztek, ma ezt tanuljuk: az állati, brutális japánok gonosz módon jól megtámadták az amerikai tengeri haderőt, ahol éppen csak festegették a hadihajókat, nem is akartak ők támadni, és ezért, csak ezért lépett be az USA a háborúba.
Messzebbre menjünk?
1939-ben egy sarokba szorított kancellár belátta, hogy csak úgy tud talpon maradni, ha csekély (és baromira gyenge) haderejével megelőző csapást mér a szomszédos országokra, ezzel is egy kis „életteret” hozva létre, hogy legyen ideje megfelelő méretűre dagasztania a seregét, és ezzel megvédhesse országát a (…) elől. Igen ám, de mivel nem az ő eszméje nyerte meg ezt a háborút, a mai napig úgy tanuljuk, hogy a német hadsereg (a csúnya náci hadsereg) lerohanta a védtelen Lengyelországot, majd a védtelen Hollandiát, Belgiumot, és a sírva reszkető, egyébként az akkori világ egyik legnagyobb és legütőképesebb hadseregével bíró Franciaországot.
 
Minden nézőpont kérdése, barátom. Ezt ne feledjük!
  
Vajon megelőző csapás-e, ha hirtelen elhatározásból lerombolunk valami jelképes dolgot („kettős mércét” használok: az amerikai demokráciát – és/vagy a WTCtornyait), és ezen megsértődve, egy kicsit felháborodva, görcsös igyekezettel lerohanunk egy teljesen szuverén államot? Mert azt gondoljuk, hogy abban az államban tartózkodik… ki is? Ja: maga az Ördög!
Egyébként, ha már itt tartunk: az Ördög egy keresztény dogmatikába átszármazott rossz szellem, vagyis áttételesen akár azt is mondhatjuk róla, hogy köze van a fentebb már tárgyalt igazságos háborúhoz, ezáltal a nemzetközi joghoz – és ezen a logikai úton haladva: a megelőző csapáshoz! Hitted volna? Az Ördög, barátom, legalábbis a jenki (mindig igaz) ideológia szerint most aztán a saját csapdájába esett!
Nyamm.
 
Az Egyesült Államok megelőző csapásai időnként elégé röhejesek, máskor pedig annyira aljasok, még csak meg sem magyarázottak, és az egész kibaszott világ által elfogadottak, hogy tényleg kinyílik az ember zsebében a bicska. Mesélik, hogy régen, még a „nagy háború” után, mikor ezek a népek azt gondolták, ők szarták a világot irányítják a világot, tényleg jó dolog volt amerikai állampolgárnak lenni; volt pénzed, utazhattál a világban, mindenki irigykedett rád, fogdosták a ruhádat, a testedet, mint akik nem hiszik el, hogy létezel, és ez jó érzés volt. Aztán valahogy ez az egész (álom)világ megváltozott, főként az utóbbi évek politikája miatt.
Ma már nem biztonságos „egzotikus” országokba utaznod, ha amerikai állampolgár vagy, mert nem biztos, hogy megéred a reggelt. Nem érdemes mutogatnod az útleveledet, a mások által mesterségesen életben tartott pénzedet, nem érdemes még csak megszólalnod sem, mert hamar észreveszed, hogy nem kedvelnek. Vagy egy késsel a hátadban, vagy darabokra vagdalva valami sivatagban, vagy kutyák (disznók, medvék, oroszlánok) elé vetve – a lényeg, hogy lassan már a saját haverjaid is ellened fordulnak. És ez így van jól.
Az amerikai megelőző csapások világhíresek. Dobjunk pár példát, hogy értsd:
 
·         1993, Szomália. Elverték őket, mint a szart. (Nem beszélünk csúnyán.) Kicsit „janiztak” arrafelé, és a bennszülöttek megmutatták, ki az úr otthon. Nagyon helyes!
·         Erre 2007-ben több légitámadást is intéztek az ország ellen. Erről nem beszélnek a világban, mert nem illik. Ez már nem helyes.
·         1986. április 15-én amerikai repülőgépek a líbiai Tripolit és Bengázit bombázták, mert az USA úgy érezte, hogy Líbia segíti a nemzetközi terrorizmust (a kis csúnya), és ráadásul atomfegyvert akar (be)(meg)szerezni (a nagyon csúnya).
·         1991. január 16-án névlegesen ENSZ-csapatok, valójában az amerikai hadsereg elkezdte az „Öbölháború” néven emlegetett őrületet, aminek az lett a vége, hogy több zsebkendő kellett a röhögés ellen mellett, mint a sírás miatt.
·         1964. augusztus 7-én gaz emberek megtámadtak két véletlenül ott horgonyzó amerikai hadihajót a dél-vietnámi Tonkini-öbölben (tiszta ’39 és Lengyelország), erre az Egyesült Államok katonai csapással próbált kedveskedni, de a megelőzésből háború lett.
 
Eléggé érdekes összetételű lett a világ. Ez tisztán látszik. Mert míg az egyiknek mindent lehet, és büntetlenül hajthat végre légicsapásokat, szárazföldi offenzívákat egy másik, általában független, szuverén (és újabban: kőolajban, földgázban, ásványkincsekben gazdag) állam, ország, nemzet ellen, addig a többieknek csak békében kell szemlélniük, mi folyik arrafelé, még szólniuk sem lehet, hiszen… hogy is mondjam… más a tény, és más az a fajta tudás, amit ők szeretnének a fejedbe mosni.
És akkor eljutottunk oda, ahová szerettünk volna.
 
Nagy kanyarral visszamehetnénk egészen a múltba, oda, ahol az első Perzsa Birodalom bukkant fel, magába olvasztva Egyiptomot és Líbiát (de még a mai afgánokat, törököket, örményeket is), de inkább időben közelebbről indulunk, mondjuk, 1941-ből. Mert szeretünk itt lenni.
1941-ben (mint azt már egy másik cikkemben említettem) a szovjetek és az angolok lerohanták az Irán néven a háborúból teljességgel kimaradni szándékozó, semleges, bár Hitler politikáját kedvelő országot, és megszerezték a vasút fölötti ellenőrzést. Aztán a kőolaj-kitermelés fölötti ellenőrzést. Aztán a hadsereg, a gazdaság, a mezőgazdaság fölötti ellenőrzést.
Van ez így.
 
Természetesnek kellene vennünk, hogy 1945 után, mikor vége lett a világháborúnak, az elnyomó köcsögök csapatok elnézést kértek, amiért erőszakkal vették el az áhított vasút- és úthálózatot, majd jött a sah visszaült a trónra, és ment tovább az élet. Dehogy így történt! Csak nem hinni szeretnél egy ilyen lányregényben?
Érdekes idők jöttek, mert hol az angolok, hol az amerikaiak szerveztek újabb és újabb, kisebb-nagyobb (állam)csínyeket, hogy aztán bekövetkezzen 1979, és a forradalom. A forradalom, ami megmutatta, hogy nem érdemes játszadozni a perzsákkal, és főleg: nem érdemes lenézni őket! És mi sem természetesebb, hogy ha már elfoglalták az amerikai nagykövetséget, túszul ejtettek több száz amerikai kémet embert (és a világ többi egészséges részével együtt jókat röhögtek a túszejtő akción is), illetve sietve kijelentették, hogy Irán soha a büdös életben nem ismeri el Izrael létezését, akkor az Egyesült Államok az országot rögtön ellenséges hatalomként tarja számon.
Nem tudom, figyeltél-e.
Ellenséges hatalom.
 
 
Nem akarok részletesen végigrohanni a történelem eme érdekes oldalán, nem akarom neked bemutatni az iraki-iráni háborút, amit a zsidók gerjesztettek (összeesküvés, mi?), vagy azt, ahogy 2001 után az egyik oldalon (Afganisztán), majd a másik oldalon (Irak) is amerikai csapatok léptek partra, és rendezkedtek be – talán örökre. Mert ha magad elé képzeled ezt az óriási, ma még független, nyersanyagokban hihetetlenül gazdag országot, megdöbbensz.
Északon amerikai támaszpontok vannak. Azerbajdzsán kedveli az amerikai (zsidó) tőkét, melynek eredménye az lett, hogy ma Bakuban drágább az élet, mint Párizsban, baszod, mert mindent és mindenkit felvásároltak. Támaszpontokat építettek, és az azeri elnök ugrál örömében.
Kis hülye.
Jobbra egy egész országot kebelezett (volna) be az amerikai hadvezetés, ott hülyéskednek az iráni határ mellett, bármikor beronthatnak az ostoba G.I.-jok. Ez mellett jobbra ott van a nemes, a szolgai, a baráti, gusztustalan és aljas Pakisztán, atomfegyverrel.
Tovább.
Szaúd-Arábiában már akkor amerikai katonák állomásoztak, mikor Kolumbusz megszületett, és a pöcse állásából a doki megmondta, hogy felfedező lesz a kölyökből, méghozzá híres. Irakot jól lerohanták, olyan „demokráciát” teremtettek arrafelé, hogy Bagdad belvárosa hermetikusan van lezárva, oda belépni nem lehet, kijönni nem lehet, és az évek alatt eszüket vesztett, maguk alá szaró sorkatonák mindenre és mindenkire lőnek, mert cicológiailag végük. Már évek óta, csak a kis hülye ott a poszterképen, vagy éppen tavaly megválasztott helyettese utódja (zsidó nyomásra) ezt nem vallja be.
 
Irán atomfegyverhez akar jutni.
 
Ugye, nem én vagyok az első, aki ezt le merte írni? Nem, az irániak nem békés felhasználásban gondolkodnak – igen, kis buta backstab, igazad van! Irán egyre többet és többet áldoz arra, hogy birtokolja az atomfegyvert, hogy legyen 4-5-10 bármikor és bárholbevethető atombombája (és lesz is), mert tudja, hogy csak így képes szavatolni saját és szövetségesei biztonságát.
A zsidó lobbi, az Egyesült Államok és Izrael az egész világot felesleges hisztériába lovallja, mert tartanak tőle, hogy Irán még azelőtt megszerzi az atombombáját, mielőtt beteljesedhetne az a réges-régi kívánság: egy kőolajban, földgázban, és több értékes, eddig még arrafelé nem termelt, nem bányászott ásványkincsben gazdag, egyetlen irányítás alá eső terület, egy új birodalom, egy új érdekszféra létrejötte.
Nézzük csak: Szudán, Szaúd-Arábia, Irak, Irán, és Afganisztán.
  
Szudánnal indítunk. Mert kevesen tudják, de Szudán alatt nagyobb olajmezők vannak, mint a szomszédos (és igen gazdag) Szaúd-Arábia alatt. Akkora mezőket találtak, hogy még az is bőszen mosolyogni kezdett, aki pesszimistán született, és mindig fintorgott.
Csakhogy Szudán jelen pillanatban nem képes megvédeni önmagát. 117 ezer katonája van, 45 harci repülőgépe és 6 kicsiny járőrhajója. És úgy látszik, hiába a hatalmas kínai befektetések, az amerikai (zsidó) érdek még azt is megkockáztatja, hogy összerúgják a port Kínával – folyamatos a kémtevékenység, a polgárháborús helyzet fenntartása, a vérengzések, kiskirályok pénzelése. Hát igen: a zsidók ehhez nagyon értenek!
Szaúd-Arábia alatt van a Föld egyik legnagyobb olajkészlete. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha az USA olajkészletének hatszorosa van Kanada alatt, akkor a kanadai olajkészlet kétszerese van a szaúdiak alatt – és itt az érdekesség, hogy a szudáni olajkészlet ennek is a többszöröse!
Irak és Irán ketten együtt akkora készlettel rendelkeznek, mint a szaúdiak egyedül.
A kakukktojás itt természetesen Afganisztán.
 
Afganisztán évente 65 milliárd dollárnyi mákot termeszt. Kész röhej. A világ ópiumtermelésének a 92 százalékát állítja elő ez a kicsi, jelentéktelen, hegyes-völgyes, „felesleges lerohanni, mert semmi sincsen ottan”-ország. Ugye, milyen érdekes összefüggések vannak?
 
Már csak Irán és Szudán hiányzik ebből az új érdekszférából.
 
A kérdés inkább kijelentés kéne, hogy legyen: vajon van-e lehetősége Iránnak megelőző csapást kezdeményezni a védelme érdekében? Máshogyan teszem fel: miért is jelentene gondot, ha Irán megelőző csapást intézne a szomszédos országban tevékenykedő, izgága kis jenkik ellen? Vajon miért jelent problémát, ha pár érdekesen tüsszentő hirtelen azt veszi észre, hogy rakéták bújnak az égre, és ettől a látványtól bevizel?
Vajon miért ne lehetne megelőző csapásnak hívni azt, mikor iráni rakéták özönlenek pár kibuc felé, csak a barátságos viszony fenntartása érdekében?
Miért úgy nevezed, te senkiházi backstab, hogy terrortámadás? Hát az iraki invázió mi volt? Az afgánok lerohanása mi volt? Miért csak ezeknek lehet megelőző csapásuk, a másik fél miért lesz terrorista, ha a védelme érdekében inkább megelőz, és nem hagyja, hogy pár pajeszos seggfej addig agitálja a világot, míg oda nem jutnak, ahová 1933-ban Németország jutott?
Hogy a fenébe nem veszi észre a sok agymosott birka, hogy ugyanaz zajlik most is, mint akkor, és ugyanúgy el akarnak söpörni egy államot, egy fejlődő, és egyre kiugróbb teljesítményre képes gazdaságot?
De szerencsénk van.
Annak idején, mint fentebb már tárgyaltuk, sosem alakulhatott ki semmiféle erőegyensúly, mert a gyarló, számító nemzetek mindig a győztesnek vélt fél mellé álltak. Ez elég sokáig így volt, lásd csak a románok példáját, hogyan „ugrottak ki”, és hogyan támadták azt, akit előtte elég szépen kiszolgáltak!
Ma viszont egy kicsit „modernebb”, gondolkozóbb a világ.
 
Kínában bízok. Szudánt nem hagyhatja veszni. És ha Szudánt nem hagyja, talán Iránt sem fogja hagyni, hiszen annak idején, mikor az indiaiak elkezdtek nagyon pattogni, és mutogatták azt a pár darab sebtében összedobott atombombájukat, hirtelen Pakisztán is képes lett az atom titkát megfejteni, és elkészíteni azt a hét-nyolc robbanófejet, ami miatt manapság már nem hallani pakisztáni-indiai határincidensekről. (Vajon melyik állam segített nekik?) Pedig mennyi ilyen volt a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben! Arrafelé most (atom)béke van, és nyugalom.
 
Szeretném, ha végre azt is megérnénk, hogy az iráni bombák miatt a zsidók már nem pattognak annyira odaát Gázában, Bejrútban, a fennsíkon, az egész kibebaszott Közel-Keleten, hogy nem akarnak gátakat lebombázni, nem mernek orvosi felszereléssel közlekedő hajókat nemzetközi vizeken támadni, nem akarnak sem területet hódítani, sem ármánykodni.
Mennyit kell még várnom?
  
Nem, egyáltalán nem kell elkeseredned, mert nem azért erősködök itt, hogy minden ostobát arra bíztassak: bátorítsuk a terrort, bátorítsuk Iránt, a veszedelmet, az Ördögöt (a patást) – mindössze azt szeretném, hogy (ismételten) gondolkozzunk.
Hogy is van a mondás? Amit szabad Jupiternek…
A világ folyamatosan változik, ha észrevesszük, ha nem. A kommunistákból hirtelen vérbő, ádáz kapitalisták lesznek, akik már nem úgy zsákmányolják ki a népüket, mint előtte (dehogynem), és az ádáz kapitalistákból lassan kommunista söpredék lesz. Értsd, ahogy akarod! Ez a jólfésült alak is csak ennyire képes, bemutatni a világnak – miközben képtelen dönteni, hogy diktatúrát vagy demokráciát vezessen-e be. Vajon Arisztotelészre kell-e hallgatnia, aki szerint sokkal előnyösebb dolog egy diktatúra, mint a demokrácia, vagy rád, aki elvből lenézed az arabokat, a perzsákat, az ázsiaiakat – nagyjából mindent és mindenkit, aki nem úgy él, mint te, a fehér ember?
Nehéz döntés ez.
 
Valamikor régen azt mondták, nem lesz béke. Mert csak egy atombomba van. Aztán valahogy megszületett az erőegyensúly, mert lett szovjet bomba is. És ezzel béke is lett. Csak sokáig ezt nem mondhatták. Végig béke volt. Régen volt.
Azt szeretném, ha Irán kicsit „belehúzna”, és megteremtené az erőegyensúlyt ott a zsidók és a megszálló amerikai csapatok mellett, és ha szükséges, elkezdene számolni is. Tudod, mint ahogy szokás a játékban!
Ecc, pecc, kimehecc…
 
 
FELHÁBORODÁSI MÉRTÉKEM: 7/10
AGYMOSOTT INDEX:
 
 
FÜGGELÉK AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:
 
TONKINI-ÖBÖL: - 1964-ben csúnya észak-vietnámi hajók lőni kezdték a véletlenül arrafelé halászgató, békés szándékkal leparkoló amerikai hadihajókat, tudván, hogy ezzel rosszat tesznek és elkezdődik valami borzasztó állapot, amiből akár hosszan tartó, véres háború is lehet. Higgyük el, hogy így volt, vagy valljuk be, hogy fene tudja, ki lőtt az amerikai hajókra?
WTC: - 2001. szeptember 11-én pár ezzel megbízott ember repülőgépeket térített el, és szépen belerobbantak a Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba. A mondatot most olvasd el úgy, hogy a megbízok iszlám vallásúak voltak, majd úgy is, hogy a megbízok izraelita vallásúak voltak! Mi különbséget látsz a kettő között?
SAH: - A király iráni elnevezése.
JUS IN BELLO: - Elfogadható háborús viselkedés (igazságos háború?).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése