2014. június 17., kedd

Trianon és a zsidók



Trianon és a zsidók





Trianon és a zsidók
1961-ben hangzott el a Willard Hotelban ,Washington D.C-ben. Az előadója Benjamin Freedman.
Az okot egy rögtönzött beszéd fedi fel mely 1961-ben hangzott el a Willard Hotelban ,Washington D.C-ben. Az előadója Benjamin Freedman. Benjamin Freedman 1890-ben született, sikeres zsidó üzletember volt New York City-ben, egyik igazgató tulajdonosa volt a Woodbury Szappangyárnak. Freedman a zsidó szervezetek legmagasabb szintjein volt ismerős, személyesen ismerte Bernard Baruchot, Samuel Untermyert, Woodrow Wilsont, Franklin Rooseveltet, Joseph Kennedyt, és John F.Kennedyt, és korunk sok mozgatóját.
Benjamin Freedman beszéde:
1914 nyarán kitört az első világháború. A háborúban az egyik oldalon Nagybritannia, Franciaország és Oroszország állt. A másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország.
Két év alatt Németország megnyerte a háborút, nemcsak névlegesen, de ténylegesen. A német tengeralattjárók, amelyek meglepték a világot, elsöpörték a hajókat az Atlanti Óceánról. Nagybritannia katonáinak nem volt lőszere, élelmiszertartaléka – az éhhalál várt rájuk. A francia hadseregben akkor zendülés volt. A franciák 600 000 embert vesztettek el a Verduni csatában a Somme mellett. Az orosz hadsereg katonái sorozatosan szöktek el a frontról, nem akartak többet háborúzni, nem szerették a cárt. Az olasz hadsereg összeomlott.
Német földön egy lövedék sem repült el. Egy ellenséges katona sem lépte át a német határt. És mégis Németország békét ajánlott Angliának. Olyan békefeltételeket ajánlottak Angliának, amelyet az ügyvédek “status quo ante basis”-nak neveznek. Ez azt jelenti: “hagyjuk abba a háborút és legyen minden úgy, ahogy a háború előtt volt”. Anglia 1916 nyarán ezt komolyan megfontolta. Vagy elfogadja ezt a békeajánlatot, amelyet Németország nagylelkűen fölajánlott, vagy folytatja a háborút és elveszíti azt.
Amíg ez zajlott, a németországi cionisták, akik a Keleteurópai cionistákat képviselték, a brit háborús kormánytanácshoz mentek, és azt mondták: “Nézzenek ide. Önök meg tudják még nyerni ezt a háborút. Nem kell, hogy föladják. Nem kell elfogadni a német békeajánlatot. Meg tudják nyerni a háborút, ha az Egyesült Államok az önök szövetségeseként beszáll a háborúba. Garantáljuk önöknek, hogy az Egyesült Államokat az önök szövetségeseként háborúba visszük, ha önök megígérik nekünk Palesztínát a háború megnyerése után”.
Röviddel ezután az Egyesült Államok, amely szinte teljesen németbarát volt, belépett Britannia szövetségeseként a háborúba.
Az Egyesült Államokban az újságokat zsidók irányították, a bankárok zsidók voltak, minden média és tömegkommunikáció zsidó irányítás alatt volt. A zsidók pedig németbarátok voltak. Azért voltak németbarátok, mert sokan Németországból jöttek, és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt és nem akarták, hogy Oroszország megnyerje a háborút. Ezek a német- zsidó bankárok, mint Kuhn-Loeb és más nagy bankok az Egyesült Államokban elutasították hogy Franciaországot vagy Angliát támogassák akár csak egy dollár erejéig is. Azt mondták: “Ameddig Franciaország és Anglia Oroszország szövetségese, egy centet sem”. De öntötték a pénzt Németországba, harcoltak Németországgal Oroszország ellen, próbálták a cári rendszert megdönteni.
De ezután minden megváltozott, mint amikor egy forgalomirányító lámpa pirosról zöldre kapcsol. Ugyanazok az újságok, amelyek azelőtt németbarátok voltak és arról írtak, hogy milyen nehézségei vannak Németországnak Nagybritannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen úgy találták, hogy a németek nem jók. Gazemberek. Hunok. Vöröskeresztes nővéreket lőnek le. Csecsemők kezeit vágják le. Nem jók. .
A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba Brandeis bíróhoz, ezt mondva: “Menj, dolgozd meg Wilson elnököt. Megkapjuk Angliától,amit akarunk. Most dolgozd meg te Wilson elnököt, hogy az Egyesült Államok hadba lépjen”.
Röviddel azután Wilson hadat üzent Németországnak. Így lépett az Egyesült Államok be a háborúba.
Az Egyesült Államok szétmorzsolta Németországot. Amikor a háborúnak vége lett, és a németek elmentek a párizsi békekonferenciára 1919-ben, ott 117 zsidó volt, akik a zsidókat képviselték, vezetőjük Bernard Baruch volt. Mi történt ott? A zsidók azon a békekonferencián, amikor feldarabolták Németországot és Európát, azt mondták: ‘És mi van a nekünk megígért Palesztínával?’.
A németek akkor értették meg, miért lépett be az Egyesült Államok a háborúba, és akkor értették meg, hogy mire ment ki a játék.
A németek szenvedtek a hatalmas jóvátételi fizetések súlya alatt, amelyet rájuk kényszerítettek, mert a cionisták minden áron Palesztínát akarták.
A németek ezt természetesen rossz néven vették. Addig a zsidóknak jobb dolguk volt Németországban, mint bárhol máshol a világon. 1905-ben, amikor az első kommunista forradalom Oroszországban megbukott, és a zsidóknak menekülniük kellett Oroszországból, mind Németországba ment. És Németország menedéket adott nekik, és nagyon tisztességesen bántak velük. Ők pedig eladták Németországot, mert Palesztínára vágytak mint egy úgynevezett zsidó központra.
Ezek után a németek diszkriminálták őket ahol csak tudták. Elkerülték őket.
Egy idő múlva a világ zsidói Amszterdamban találkoztak. 1933 júliusában a világ minden országából jöttek zsidók erre a konferenciára. Azt mondták Németországnak: “Kidobjátok Hitlert és minden zsidót visszavesztek előző állásába attól függetlenül, hogy kommunista-e. Így nem bánhattok velünk. Mi, a világ zsidói ultimátumot adunk nektek”. Elképzelhetik, hogy mit mondtak nekik a németek. És mit tettek a zsidók?
1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a zsidók amszterdami világkonferenciájának, a konferenciát feloszlatták és Samuel Untermyer úr, aki az amerikai küldöttség vezetője és az egész konferencia elnöke volt, visszajött az Egyesült Államokba és egy országos rádióbeszédet tartott, amelynek a következő volt a lényege: “A világ zsidói most Szent Háborút üzennek Németországnak. Szent harcba lépünk a németek ellen. A megadásukig éheztetjük őket. Világszerte bojkottot hívunk föl ellenük. Ez tönkre fogja tenni őket, mert függőben vanak exportüzletüktől.”
Németország élelmiszerfogyasztásának kétharmadát importáni kellett és ez csak exportáruk ellenében volt megtehető. Így ha Németország nem tudott exportálni, éhen halt. Nem volt több élelme, mint ami a lakosság egyharmadának elég volt.
A világ zsidói Németország ellen hirdettek bojkottot, és az olyan hatásos volt, hogy a világ egyetlen üzletében sem lehetett egy tárgyat sem találni, amelyen a “made in Germany” felirat lett volna. A Woolworth áruházak egyik vezetője azt mondta, hogy millió dollár értékű porcellánedényeket és evőeszközöket kellett a folyóba dobniuk, mert ha valaki csak egy tárgyat talált, amelyen a “made in Germany” felirat volt, akkor őrők álltak az üzlet elé “Hitler” és “gyilkos” táblákkal és hasonlókkal. Egy Macy nevű cégnél, amely egy Strauss nevű zsidó család tulajdona, női harisnyát találtak Chemnitzből, amelyen a “made in Germany” felirat volt. Ezek pamutharisnyák voltak, és már legalább húsz éve voltak ott. A Macy’s-t bojkottálták, emberek százai vonultak az üzlet előtt “Hitleristák” , “gyilkosok” és hasonló táblákkal.
Természetesen a németek azt mondták: “kik ezek az emberek, akik bojkottot hirdetnek ellenünk és kidobják embereinket a munkahelyükről, és iparunkat megállítják? Kik azok akik ezt teszik velünk?”.
Ezután horogkereszteket festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német és adja pénzét annak a zsidó tulajdonosnak, aki a bojkott része volt, melynek célja a németek éhenhalása vagy maguk feladása a zsidóknak, akik meg akarták szabni, hogy ki legyen a miniszterelnökük vagy kancellárjuk?
1938-ban egy fiatal lengyel zsidó a Párizsi német követségen lelőtt egy német hivatalnokot. Ezután a németek durvábbak lettek a Németországban élő zsidókkal szemben, akkor már kirakatokat törtek be és utcai harcok is voltak és hasonló dolgok.
Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzés volt, az az volt, hogy az első világháborúért és a bojkottért a zsidók voltak a felelősek.
Nem vallási érzésről volt szó. Nem volt ellenérzés a zsidókkal szemben a vallásuk miatt. Politikai érzések voltak. Gazdaságiak. Senki sem törődött azzal Németországban, hogy egy zsidó hazament, lehúzta a redőnyt és utána “Shema Yisroel”-t vagy “Mi Atyánk”-ot mondott-e. A Németországban kifejlődött érzésnek egy dologhoz volt köze: A németek a zsidókat tartották felelősnek elsöprő vereségükért.
Milyen hatással volt ez Magyarországra?
A trianoni békeszerződés
* Románia megkapta Erdélyt, a Tiszántúl keleti szegélyét és a Bánság keleti felét.
* Az új délszláv állam Horvátországon és Szlavónián kívül megkapta a Bánság nyugati felét, Bácska nagy részét és a Muravidéket.
* Csehszlovákia megkapta Kárpátalját és a Felvidéket.
* A békekonferencián elszakítottak a döntően magyar lakta területeket is, közülük olyanokat is, amelyek közbeékelt nemzetiségi szigetek nélkül közvetlenül kapcsolódtak az ország magyar részéhez (pl. Szatmárnémeti, Nagyvárad és Arad vidéke, Szabadka környéke,
Csallóköz, Kassától délre eső felvidéki részek.
* Magyarország területe 282 000 négyzetkilométerről 93 000-re zsugorodott, lakóinak száma 18, 2 millióról 7,6 millióra csökkent.
* A már említett Románia, délszláv állam és Csehszlovákia mellett Ausztria, Olaszország (Fiume) és Lengyelország (Szepesség) is részesedett a történelmi Magyarországból.
* Az elcsatolt területek 10, 6 millió lakosából 3,2 millió volt magyar.
* Katonai, hajózási, repülési rendszabályok, korlátozások.
* Jóvátétel fizetésre kötelezték Magyarországot (zárolják az ország vagyonát).
* A baranyai háromszög átadása kisebb fegyveres konfliktusba torkollik (szerbek nem akarják átadni, csak kemény antant nyomásra sikerül a magyaroknak visszakapni).
* Az Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területek átadását időlegesen Prónay tiszti különítményeseinek fellépése akadályozza meg (ekkor határoznak a Sopron és környéke referendumáról, magyar kézen marad).
Sopron környéki rendezés jól mutatta, hogyan lehetett volna etnikailag elfogadhatóbb határrendezést véghezvinni (legstabilabb országhatár az ausztriai lesz, semmilyen revíziós törekvés nem hangzik el ezzel kapcsolatban).
Kik a zsidók?
A Keleteurópai zsidók, akik a világ zsidóinak 92 százalékát teszik ki, eredetileg kazárok voltak, egy rendkívül harcias nép.
A természetvallást követtek, imádván az égi testeket és az elemeket és természeti erőket. Feltehetőleg a 8. század utolsó negyedében a kazár uralkodó és környezete felvette a zsidó vallást, és a judaizmust tette meg államvallásnak.
Egyetlen egynek sem volt soha az őse a Szentföldön, sem az Ótestamentum története szerint, sem az idők kezdete előtt. Egyiküknek sem! Ezek pogány kazárok, akik éppúgy fölvették hitüket, mint az írek tették. Amikor az írek keresztények lettek, senki sem dobta őket az óceánba és vitte a Szentföldre mint egy új népcsoportot. Nem lettek más nép. Ugyanaz a nép maradtak, de fölvették a keresztény hitet mint vallást.
Ugyanúgy mint Spanyolországban: Ha a király katolikus volt, mindenki katolikus volt. Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk.
Mi történt ezek után?
Ezek után elkerülhetetlen volt egy nyílt harc Németország és a zsidók között, hogy lássák, melyikük éli azt túl. A németek azt mondták, hogy Európa vagy keresztény vagy kommunista lesz és nincs közbenső lehetőség. És a németek úgy határoztak, hogy megpróbálják kereszténynek megtartani, ha lehetséges. És elkezdtek újrafelfegyverkezni.
Tények:
1896-ban két cionista világbölcs, Lord Edmond Rothschild Londonban, Jacob H. Schiff New Yorkban rávette az akkor Ausztriában élő Teodor Herzlt, hogy szervezze meg Svájcban az első Cionista Világkongresszust.
Herzl, a cionizmus alapítója a kongresszuson többek közt ezeket mondta:“Egy nemzet vagyunk… Nem vagyunk mi sem amerikai, sem pedig orosz zsidók, csak zsidók! … Néhány jelentéktelen folyóirat kivételével, a világ sajtója egészében a mi kezünkben van…”
Dr. Mandelstam, a kievi egyetem professzora így szólt a kongresszuson:“A zsidók teljes hatalmukat és minden befolyásukat latba vetik, hogy meggátolják más nemzetek felemelkedését, gazdagodását. Ragaszkodnak történelmi hivatásukhoz: a világhatalom meghódításához.” [Le Temps, Paris, 1897. 09. 3.]
A következő évi kongresszuson dr. Mandelstam ezeket mondta:“A zsidók a leghatározottabban visszavetik azt az elképzelést, hogy más nemzetiségekkel keveredjenek, és ragaszkodnak a történelmük régi reményéhez, a világuralomhoz.”[H. S. Chamberlain: The Foundations of the Nineteenth Century, I. kötet, 335 old.]
Pozsony egyik zsidó iskolájában dr. Leopold Kahn így összegezte a cionizmust:“A zsidók sohasem fognak beolvadni más nemzetiségek közé, és sohasem teszik magukévá idegenek erkölcsét és szokásait. A zsidó mindig zsidó marad, minden körülmények között zsidó marad.” [Marschalkó Lajos, Világhódítók]





A MAGYAR KIRÁLYSÁG ELTÖRLÉSE ÉS A CIONIZMUS - CÚTH JÁNOS
 



2013. SZEPTEMBER 16. HÉTFŐ, 07:36 

    Az első világháború semmi másért nem tört ki mint, hogy megszüntessék, eltöröljék a Magyar Királyságot...
    
Cúth János kanadai magyar újságíró igazságfeltáró írása Trianonnal kapcsolatban.
    
Most már érdemes végre komoly és hiteles dokumentumokat teregetni az olvasók elé, mert annyi féligazságból és alig-igazságból táplálkoznak e téren, hogy az már maga a hamisított történelem. Kérlek benneteket, olvassátok el figyelmesen az alábbi dokumentumot, amely avatott kornatanútól származik: 
    
Nem tudom ki hogyan van vele, de úgy vélem, hogy ártatlan magyarok millióinak sírja felett, és a háború soha világosan meg nem magyarázott, inkább elhazudott indítékai és történései mellett meg kellene hallgatni az igazságkereső kérdéseket is, s végre illene azokra hiteles magyarázattal szolgálni. Bámulatos közömbösség, bűnös cinkosság az, amikor a tényeknek ellentmondó, tarthatatlan "magyarázatok" posványába hagyják belealvadni nagyapáink, dédapáink vérét. Pedig ebben az esetben nem őstörténelemről van szó, amit sokkal könnyebb mellékvágányra terelni, mint az első világháború motivációit, vagyis a közelmúlt eseményeit. Ajánlom tehát, hogy lapozzunk bele a világégés titkosított forgatókönyvébe, amelynek a lapjai sárgás árnyalatúak - ha nem is annyira az enyészettől... 
    
Önzetlenül vall nekünk a kérdésekről Benjamin H. Freedman. Az 1890-ben született zsidó üzletember 1945-ben szakított a szervezett zsidósággal, miután átlátott annak sátáni törekvésein. Ezt követően egész hátralévő életét és hatalmas vagyonát az Egyesült Államokat átható zsidó zsarnokság leleplezésére szentelte. 
    
Belelátott a politikusok, nevezetesen a méregkeverők cinkelt kártyáiba, hiszen többnyire ezek személyes ismerőse volt, úgymint Woodrow Wilsoné, Bernard Baruché, Franklin Roosevelté, Samuel Untermayeré, a Kennedy családé és még sokaké. Freedman életműve az embertelen világhódítás elleni óriási manifesztum. Rendelkezésünkre áll egy beszéde, amelyet a washingtoni Willard szállóban tartott, nagy közönség előtt. Akkori beszédének egyes kitételei manapság még időszerűbbek, mint valaha. Jelen esetben beszédének azokra a részeire támaszkodunk, amelyek mindenek előtt az első világháború kirobbantásának körülményeire és lefolyására korlátozódnak. A következőkkel kezdi: ,,Az Egyesült Államokban a cionisták és vallási társaik a kormány teljes mértékű irányítói." 
    
1914-ben tehát kitört az első világháború. Az egyik oldalon Nagy Britannia, Franciaország és Oroszország, míg a másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország állt. Két évi ádáz küzdelem után a német fél megnyerte a háborút .(!) Nemcsak névlegesen, de ténylegesen is. A német tengeralattjárók lesöpörték a hajókat az Atlanti-óceánról. Nagy Britannia katonáinak elfogyott a lőszere és mindössze egy hétre való élelmiszerük maradt. Az éhhalál várt rájuk. A francia hadseregben zendülés tört ki, miután 600 000 emberüket vesztették el a verduni csatában a Somme mellett. Az orosz katonák zöme szökevénnyé vált, az olasz hadsereg részben felbomlott. Mindeközben német földre egyetlen lövedék sem hullott, ellenséges katona nem lépte át a német határt. S erre mi történt? Máig érthetetlen és felfoghatatlan módon, Németország békét ajánlott Angliának: az abszolút győztes Németország megalkuszik a tönkrevert Angliával?! Ma már tudjuk, hogy erre a né met szabadkőműves vezérkari tisztek árulása folytán került sor. Angila tehát fontolóra vette az ajánlatot. Nem is tehetett mást, mert a padlón volt. Ámde ez még semmi. Hallgassunk csak bele ismét Freedman úr beszédébe: 
    
,,A németországi cionisták felkeresték a brit háborús kormánytanácsot - s most rövid leszek, mert ez egy hosszú történet, de minden okmányom megvan állításom bizonyítására - és ott azt mondták: ,,Nézzenek ide. Önök még meg tudják nyerni ezt a háborút. Nem kell elfogadni a német ajánlatot. Meg tudják nyerni a háborút, ha az Egyesült Államok az önök szövetségeseként beszáll a háborúba." Az Egyesült Államok akkor nem háborúzott (kivételesen.) Friss volt, gazdag és hatalmas. Azt mondták tehát Angliának: "Garantáljuk önöknek, hogy az Egyesült Államokat az önök szövetségeseként háborúba visszük, ha önök megígérik nekünk Palesztinát, miután önök legyőzték Németországot, Ausztria-Magyarországot és Törökországot." " Nem mellékesen jegyezzük meg, hogy Angliának annyi joga volt Palesztinát valakinek odaígérni, mintha mondjuk az Egyesült Államok valamilyen okból Japánt Írországnak ígérte volna. Az angol hadvezetőség 1916. októberében mégis megtette ezt az ígér etet. Röviddel ezután az Egyesült Államok, amely ezt megelőzően teljesen németbarát volt, Britannia szövetségeseként belépett a háborúba!" 
    
"Azért mondom, hogy az Egyesült Államok szinte teljesen németbarát volt, mert a tömegtájékoztatást a zsidók irányították, minden újság és hírközlő eszköz zsidó irányítás alatt állt. Márpedig ezek a zsidók németbarátok voltak, mert sokan Németországból jöttek és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt, mert az tisztában volt törekvéseikkel és átlátott a manipulációikon. Ezért azt mondták, hogy amíg Anglia és Franciaország Oroszország szövetségese, addig ne számítsanak egyetlen centre se. Amikor viszont ugyanezek a zsidók lehetőséget láttak Palesztina megszerzésére, elmentek Angliába, és megkötötték az említett szerződést. Azután minden megváltozott, mint mikor a forgalmi jelzőlámpa pirosról zöldre vált. Ugyanazok az újságírók, akik korábban németbarátok voltak és arról firkáltak, hogy Németországnak milyen sajnálatos nehézségei vannak Nagy Britannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen úgy találták, hogy a németek nem jók, gazemberek, akik "vöröskeresztes nővéreket lőnek le." Röviddel ezek után Wilson hadat üzent Németországnak. A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba az igen befolyásos Brandeis bíróhoz, ezt mondván: megkapjuk Angliától, amit akarunk. Most rajtad a sor: dolgozd meg Wilson elnököt, hogy az Egyesült Államok hadba lépjen. Így lépett háborúba Az Egyesült Államok. E háborúhoz semmi más érdeke nem fűződött! Nekünk, amerikaiaknak semmi okunk, semmi jogunk nem volt ahhoz, hogy az első világháború a mi háborúnk legyen. Belehajszoltak, közönségesen szólva bepaliztak bennünket azért, hogy a világ cionistái megkaphassák Palesztinát. Ezt soha senki nem mondta el az Egyesült Államok népének. Sohasem tudták meg, miért kellett fiaiknak meghalniuk az első világháborúban."... 
    
Ezt követően a cionisták ismét Angliába mentek, biztosítani maguk számára a koncot, mondván: mi teljesítettük a "szerződés" reánk vonatkozó részét. Szeretnénk egy írást, amely rögzíti, hogy önök is betartják az alkut, és a háború után odaadják nekünk Palesztínát. Nem tudták, hogy a háború egy évig vagy tíz évig fog tartani. Ezért kiötlöttek egy formulát, amely rendkívül homályos, szinte értelmezhetetlen megfogalmazásban lett rögzítve, s "Balfour nyilatkozatként" került a történelembe. Ez a nyilatkozat nem más, mint Nagy Britannia ködösített kötelezvénye arra vonatkozóan, hogy megfizeti a cionistákat annak fejében, hogy azok belerángatták az Egyesült Államokat a háborúba. Ez a sokat emlegetett Balfour nyilatkozat valójában olyan hiteltelen volt, mint egy fedezetlen háromdolláros csekk. Anglia mégis paprikajancsiként behódolt, s ebből nagy baj lett. Az Egyesült Államok, tudvalevőleg, háborúba lépésével lassan felőrölte a németek erejét. Amikor aztán a háború véget ért, a németek elmentek a párizsi ,,békekonferenciára", ahol bizony összesen 117 (!) cionista székelt (szegény Magyarország! C.J.), akik kizárólag a zsidók érdekeit képviselték. (Szegény, zsidók által kiszemelt Magyarország! C.J.) Vezetőjük Bernard Baruch volt. Én is ott voltam, tudom mi történt! A zsidók azon a ,,békekonferencián" feldarabolták Németországot (és főleg, előre bekalkulált módon a maguk számára rég kiszemelt Magyarországot, jól tudva, hogy egy legyöngített Magyarországot könnyebben zsebre vágnak, mint egy magyar nagyhatalmat! C.J.), az elragadott részeket pedig előszeretettel osztották fel mérlegelés nélkül azon nációk között, amelyek azokra kényük-kedvük szerint igényt tartottak! E kéjelegve végrehajtott hóhérmunkával a cionista zsidók megteremtették maguk számára a nemzetsakterolás precedensét, majd a németek tudomására hozták a Balfour nyilatkozatot. A németek ekkor fogták föl, hogy: ó, hát ennek a játszmának az áldozatai lettünk! A további e semények már ebben a mederben zajlottak, s nyílegyenesen vezettek a második világháborúig, ezért nagyon fontosak még az epizódoknak tűnő közbülső események is. A németek először is tudatosították, hogy kegyetlenül becsapták őket, s mint rászedettek fizetik a rájuk kényszerített csillagászati összegű "jóvátételeket". Hát még a magyarok!!! 
    
Amit a németek érezhettek a zsidókkal szemben, azt érzékeltessük egy modellen: Tételezzük fel, hogy az Egyesült Államok harcban áll Oroszországgal, és győz. Ekkor azt mondanánk az oroszoknak, hogy hagyjuk abba az egészet, békefeltételeink alapján felejtsük el az egészet. Ekkor azonban az oroszok szövetségeseiként belépne a háborúba Kína, s mi ennek következtében elvesztenénk a háborút. Megsemmisítő győzelmet aratnának felettünk olyan jóvátételi kötelezettségek mellett, amelyek minden képzeletet fölülmúlnak. Képzeljük el továbbá, hogy az itt, (Amerikában) élő kínaiak, akikről azt gondoltuk, hogy hű állampolgárok, eladtak bennünket az oroszoknak, s általuk lépett Kína az ellenünk vívott háborúba. Hogyan gondolkodnának akkor itt, az Egyesült Államokban a kínaiakról? Nem hiszem, hogy közülük egy is ki merne jönni az utcára. Nem lenne elegendő lámpavas számukra... Nos, így éreztek a németek is a zsidókkal szemben. Pedig a toleranciájuk határtalan volt. 1905-ben például, amikor az első kommunista forradalom megbukott Oroszországban, s a zsidók, akik a forradalmat elindították és szították, kifelé tülekedtek onnan, s valamennyien Németország felé törtettek. (Bűnösökként is a legjobb létfeltételek közé. C.J.) És Németország menedéket nyújtott nekik. Nagyon tisztességesen bántak velük. "Hálából" ezek eladták Németországot egy újabb zsidó gyalázatért, azért, hogy koncul kaphassák Palesztinát. Ezt követően a Nahum Sokolowhoz hasonló sok-sok zsidó csahos éveken keresztül dicsekedett a sajtón keresztül, hogy a németországi zsidóellenes hangulat azzal kapcsolatos, hogy tudatosították, miszerint a háborús vereséget a zsidók beavatkozása eredményezte azáltal, hogy az Egyesült Államokat saját érdekükben bevonták a háborúba. Maguk a zsidók vallották be. Nem úgy volt, hogy 1919-ben a németek rájöttek volna, hogy a zsidó vér jobban ízlik, mint a bajor sör. Nem volt szó semmiféle vallási érzelemről, mindössze ráébredtek arra, hogy vereség ükért a zsidók felelősek! De még ezek után sem történt semmiféle megtorlásszerű akció. A zsidóknak a hajuk szála sem görbült meg. Lassan azonban a zsidók is megfékezték magukat sikerük zengedezését illetően, s a továbbiakban már titokban akarták tartani ezt a tényt. Nem volt kívánatos számukra, hogy a világ megértse, miszerint ők árulták el Németországot, ezzel együtt Magyarországot is - talán még teljesebb mértékben. 
    
Mindeközben a világ egyszerűen megfeledkezik az olyan sarkalatos eseményekről, amire 1933-ban került sor, amikor a világ zsidóságának legjelentősebb képviselői összesereglettek Amszterdamban egy találkozóra. Ott a szemtelenség és pofátlan arrogancia csimborasszójaként olyan ultimátumot fogadtak el Németország felé, amelynek értelmében azt üzenték: Kidobjátok Hitlert, és minden zsidót visszavesztek előző állásába attól függetlenül, hogy kommunista volt-e! És ezt vegyétek ultimátumként! (Ebben az időben a kommunisták 98 százaléka zsidó volt!) Elképzelhetik, hogy erre mit mondtak nekik a németek... És mit tettek a zsidók? 1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a zsidóknak, Samuel Untermayer az amszterdami összejövetelről hazatérőben, az Egyesült Államokban egy országos rádióbeszédet tartott, amelynek a lényege az volt, hogy a világ zsidósága ezennel "szent" háborút üzen Németországnak. "Szent harcba lépünk a németek ellen. E gészen a megadásukig éheztetjük őket. Ezért bojkottra hívjuk fel ellenük az egész világot. Ez tönkre fogja tenni őket, mert függőben vannak az exportjuktól." Untermayer úr arcátlanul azt állította, hogy 'ez a bojkott a mi eszközünk az önvédelemre.' (Ugyanez a szójárásuk manapság is, a palesztinok halomra gyilkolását illetően. C.J.) A bojkott hihetetlenül hatásosan működött, amire a németek a következőképpen reagáltak: 'Kik ezek az emberek, akik bojkottot hirdetnek ellenünk és kidobják embereinket munkahelyeikről, és ipari termelésünket leállítják? Kik azok, akik ezt teszik velünk? Természetesen nehezteltek emiatt: Minimálreakció volt részükről, hogy horogkereszteket festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német, és adja pénzét annak a zsidó tulajdonosnak, aki a bojkottot gyakorolta velük szemben? Aminek a végcélja Németország kiéheztetése, s még annak is a megszabása, hogy ki legyen a miniszterelnökük vagy kancellárjuk. Azt követően tették ezt, hogy kivételezett hel yzetük ellenére elárulták Németországot! Mégis tényszerűn meg kell állapítani, hogy a németországi zsidóknak még ezek után, még ezek mellett sem történt semmi bántódásuk, holott a bojkottot eszeveszett akarnoksággal fenntartották a németekkel szemben. A helyzet akkor változott meg, amikor - 1938-ban - egy lengyel zsidó a párizsi német követségen lelőtt egy német hivatalnokot. Németországban, csak ezután történt, hogy kirakatokat törtek be, utcai harcokra s hasonlókra került sor." - írta le a történtek hiteles szemtanúja, Benjamin H. Freedman. 
II.

    Előző alkalommal az első világháború zsidó háttérmanipulációiról számoltam be Benjamin H. Freedman feltárásai nyomán. Ennek során eljutottunk a II. világháború küszöbéig. Sajnos, a történelemnek ez a fejezete is legalább annyi mocskot, aljasságot és embertelenséget leplez, mint az előző. Nem igérhetek tehát épületes olvasmányt, viszont 65 év távlatából igazán időszerű, hogy legalább valamelyest letisztuljon az a homály, amit szándékos ködösítéssel értek el azok a bűnözők, akik a háború tüzét szították, s akiknek leszármazottai mind a mai napig ugyanazt a hatalmat képviselik, amely a II. világháború kirobbantásáért felelős. Mielőtt azonban ismét átadnánk a szót Benjamin H. Freedmannak, kora egyik legbefolyásosabb és legtekintélyesebb zsidó politikusának és üzletemberének, aki - mint már megállapítottuk - szakított a szervezett zsidósággal, átlátva annak embertelen törekvésein és célkitűzésein, vessünk egy pillantást a II. világháború történelmi képé re, legalább lexikális keretek között. 
    A II. világháború fegyveres kirobbanása 1939. szeptember elsejére datálódik. Előkészítése azonban 1933-ra nyúlik vissza, sőt az benne rejlett már a Wersailles-i szerződésben is, amely létében fenyegette Németországot. 1933-ban ugyanis az Egyesült Államok diplomáciailag elismerte a Szovjetuniót. Roosevelt ezáltal mesterien állította sorompóba a pénzért és hatalomért mindenre kapható kalmár Angliát, valamint a gyarapodásért és politikia, nomeg területi térnyerésért semmi áldozatot nem sajnáló oroszokat. A világ közvéleménye többnyire mind a mai napig úgy tudja, hogy Chamberlain, angol miniszterelnök a németeket békéltető politikus volt. Ebből egy szó sem igaz. Igaz viszont ennek az ellenkezője: Feladata a németeknek a háborúba való beugratása volt. Ezt a szerepét kitűnően játszotta el. Mi sem jellemzőbb erre, hogy a Müncheni egyezmény aláírását követően hazaérkező Chamberlaint Rooseveltnek ez az egyszavas távirata várta: ,,Bravó!" Ezalatt azt kell ér teni, ami Rooseveltet a leginkább motiválta: a szerződés pontosan olyan féloldalasra sikerült, amilyent ő megálmodott, vagyis senkit sem elégített ki igazán, így minden fél zsarolhatóvá vált általa. 
    A Szovjetunió 1939-ben amerikai tanácsra taktikai meg nem támadási szerződést kötött Németországgal. Ennek célja kizárólag a németek önbizalmának növelése volt, kedvező politikai és szövetségi konstelláció érzetének kialakítása a háború megindításához. Az ürügyet mindkét szerződő fél számára az alaposan rászedett Lengyelország és Németország elleni provokációk szolgáltatták. Annak külön irodalma van, hogy a pokol hetedik bugyrában fogant, elképzelhetetlenül aljas angol és francia manipulációk vezettek Lengyelország és Németország beugratásához! 
    Ázsiában Roosevelt Japánt csalta a Pearl Harbour-i lépre. Szerencsétlen japánok úgy gondolták, hogy egy eredményes, rajtaütésszerű támadás jobb belátásra bírja majd az amerikai kormányt Japán alapvető létérdekeinek megítélésében. Amerika ugyanis blokád alá vette Japánt, bojkottálta termékeit s ott provokálta, ahol csak tudta, itt azonban olyan galád eszközökre kell gondolni, amilyen csak beteg, lázas agyban foganhat. Egyébként ez a meghatározás érvényes a nyugati hatalmak politikájára, egészen napjainkig. 
    Az emberi nemet megszégyenítő, világégést célzó provokáció-és manipulációsorozat ügynökei, a nyugati hatalmak képviselői a világtörténelemben példa nélkül álló módon, a maguk által kreált ,,háborús bűnösök" elmélete alapján legyilkolták az ugyancsak általuk tőrbe csalt ellenfelek vezetőit. Minden azt igazolja, hogy az amerikai, valamint a nyugati és az orosz társadalomban az igazság nem csak, hogy szubjektív fogalom lenne, hanem egyáltalán nem is létezik. A megállapítás természetesen az említett hatalmak vezető rétegére értendő. Külön fejezetet érdemel a háborút követő gyilkos ember-és nemzetmészárlás legkiszolgáltatottabb kárvallottjának, Magyarországnak a keresztre feszítése, s ennek miértjei. Most jöjjön tehát a koronatanú, Benjamin H. Freedman vallomása, amely legalább annyira felrázó és döbbenetes, mint amilyen világosan rámutat Magyarország előre kitervelt sorsára: 
    ,,Nem szeretem az 'antiszemitizmus' szót, mert értelmetlen, de önöknek mondhat valamit, ezért most kivételesen használni fogom. Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzelem uralkodott, az abból fakadt, hogy az I. világháborúért, majd Németország azt követő bojkottjáért a zsidók voltak felelősek. Végső soron a II. világháborúért is ők a felelősök, mert a történtek után elkerülhetetlenné vált a nyílt harc Németország és a zsidók között. Én éltem abban az időben Németországban és tudom, hogy a németek úgy vélekedtek: Európa vagy keresztény lesz, vagy kommunista. Nincs közbülső lehetőség. A németek tehát úgy határoztak, hogy megpróbálják megtartani kereszténynek, ha lehet, és elkezdtek újrafegyverkezni. Akárcsak Amerika, amelynek évi 83-84 milliárd dollárra rúgott a katonai kiadása. (Manapság az Irakot és Afganisztánt megszálló amerikai hadsereg napi költségvetése 480 millió dollár! C.J.) Igen, de ki ellen fegyverkezett Amerika? A 40 ezer moszkvai zsidó ellen, akik Oroszország fölött uralkodtak, no meg görbe utakon sok más ország fölött is? Amerika most a III.világháború küszöbén áll. A világ zsidói, a cionisták és társaik mindenütt elhatározták, hogy újra az Egyesült Államokat használják arra, hogy segítsenek nekik Palesztina megszerzésében, hogy ott hozhassák létre a világkormányt. Nem egyedül olvastam ezt a határozatot. Olvasták sokan, mások is. 
    Mit tehetünk ebben a helyzetben? Ha önök közül valaki csak egy életet is meg tud menteni, az lehet, hogy valamelyikük fia lesz. Lehet, hogy fiaikat ma éjjel küldik abba a háborúba. És önök annyit sem tudnak erről, mint 1916-ban arról, hogy a cionisták megegyeztek a brit hadügyi bizottsággal abban, hogy az önök fiait küldjék egy európai háborúba. Tudták ezt akkor? Senki sem tudta az Egyesült Államokban. Nem volt szabad tudni róla. Aki tudott róla, az Wilson elnök volt és House tábornok, meg néhány magasrangú kormánytisztviselő. Én ezt el tudtam képzelni. Jó kapcsolatom volt az idősebb Henry Morgenthauval. Az 1912-es elnökválasztási kampány alkalmával, amikor Wilsont jelölték, az irodában beszélgettünk. Én voltam id. Henry Morgenthau bizalmi embere, így én vele és Rollo Wellsel, a kincstárnokkal álltam kapcsolatban. Ott ültem ezeken a megbeszéléseken. Wilson elnök foglalt helyet az asztalfőn és hallottam, ahogy dobolnak Wilson elnök agyán, hogy az ad óbevétel egy részéből állítsák fel a szövetségi bankot és hallottam, hogyan befolyásolják az elnököt a cionista mozgalom céljainak megfelelően. Brandeis bíró és az elnök olyan közel ültek egymáshoz, mint - mutatja - ez a két ujjam. Wilson elnöknek annyi fogalma sem volt arról, hogy mit kell határoznia, mint egy ma született csecsemőnek. Így vittek bennünket az első világháborúba, amíg mindenki aludt. Odaküldték fiainkat, hogy lemészárolják őket. Miért? Hogy a zsidók megszerezzék Palesztinát. Úgy bolonddá tették önöket, hogy azt sem tudták, mennek-e, vagy jönnek. 
    Egy bíró, amikor az esküdteket utasítja, így beszél: "Uraim, ha egy tanú egyetlen egyszer is hazudott, annak az egész vallomását figyelmen kívül hagyhatják." Mik a tények a zsidókról? (Azért hívom őket zsidóknak, mert ezen a néven ismertek. Egyébként nem nevezem őket zsidóknak. Én 'úgynevezett zsidókról' beszélek, mert nem tudom, hogy kicsodák.) A Kelet-európai zsidók, akik a világ zsidóságának 92 százalékát adják, eredetileg kazárok voltak. Ez egy harcos törzs volt, amely Ázsia szívében élt. Nagyok és erősek voltak. Falloszimádók. Ez volt a vallásuk, ami egy végtelenül undorító, aljas dolog. Ebbe nem is akarok részletesen belemenni. Királyuk megelégelte birodalmának degenerációját s elhatározta, hogy egyistenhitre téríti alattvalóit: Vagy a kereszténységre, vagy az iszlámra, vagy a judaizmusra, ami valójában talmudizmus. Az "An-tan-ténusz-szó-raka-ténusz" kiszámoló versikéhez hasonló módon döntött a judaizmus mellett. Az lett az államvallás. Ember eket küldött a Pumbedita-i és Sura-i talmudiskolákba, akik rabbikként ezerszámra érkeztek vissza. Zsinagógákat és iskolákat nyitott. Így vált a népe azzá, amit ma zsidóságnak nevezünk. Soha, egyetlen egynek sem járt az őse a Szentföldön. Sem az Ótestamentum ideje alatt, sem az időszámításunk előtt. Egyiküknek sem! Ennek ellenére odaállnak a keresztények elé és arra kérnek bennünket, hogy támogassuk hadicselekményeiket Palesztnában, mondván: "Ti segíteni akarjátok Isten kiválasztott népét az ígéret földjének tulajdonba vételében, őseik honában, ugye? Ez keresztényi kötelességetek." Csakhogy ezek pogány kazárok, akik éppen úgy felvették hitüket, mint az írek tették. Nevetséges őket a "Szentföld népének" nevezni, éppannyira, mint az 54 millió kínai mohamedánt arabnak mondani. Mohamed csak Jézus előtt 620-ban halt meg, azóta pedig 54 millió kínai fogadta el a mohamedán vallást. Kína 2000 mérföldre van Arábiától, Mekkától és Mohamed szülőhelyétől. Képzeljük el, hogy ez az 54 mill ió kínai elkezdené magát 'arabnak' nevezni. Erre azt mondanánk, hogy holdkórosok. Mindenki aki elhiszi, hogy az az 54 millió kínai arab, az egyszerűen őrült. Ők mindössze egy vallást fogadtak el sajátjuknak, amelynek az eredete Mekkában, Arábiában van. Így van a zsidóknak nevezett valakikkel is. Ezek kazárok, pogányok, valamiféle ázsiai faj, akiket Ázsiából Kelet-Európába kényszerítettek. Mivel a királyuk fölvette a talmudi vallást, nem volt más választásuk ez ügyben. Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk. Most képzeljük el, milyen ostoba dolog volt a világ nagy keresztény országainak azt mondani: 'Erőnket és befolyásunkat arra használjuk, hogy visszavezessük Isten kiválasztott népét ősi hazájába, az ígéret földjére'. Létezik ennél nagyobb hazugság? Mivel azonban az ő irányításuk alatt vannak az újságok, a hetilapok, a rádió és a televízió, minisztereik ott ülnek a parlamentben, így az egész vonalon mindenki erről fecseg, nem túl meglepő, hogy önök elhiszik ezt a hazugságot. Elhinnék azt is, hogy a fekete fehér, ha elég gyakran hallanák. És senki sem tehetne önöknek szemrehányást. 
    Ez a történelem egyik nagy hazugsága. Ez minden baj forrása, amely a világra szállt. 
    Tudják-e önök, mit csinálnak a zsidók a vezeklés napján, amelyről azt hiszik, hogy az olyan szent dolog nekik? Közöttük voltam, nem hallomásból tudom. Nem azért vagyok itt, hogy valakivel ingerkedjek. Azért vagyok itt, hogy tényekről beszéljek. Amikor a zsidó vezeklés napján bemegy a zsinagógába, feláll, és elmond egy imát. Ez az egyetlen ima, amely alatt áll. Háromszor megismétel egy rövid imát, az ún. Kol Nidrét. Abban az imában szerződésre lép az istenével, hogy minden eskü, minden fogadalom vagy ígéret, amelyet a következő tizenkét hónap folyamán tesz, érvénytelen. Arra szerződik istenével, hogy az eskü ne legyen eskü, a fogadalom ne legyen fogadalom, az ígéret ne legyen ígéret. Ezeknek ne legyen semmiféle hatásuk, tehát ne kelljen teljesítenie azokat. Ezek után vajon önök mennyire számíthatnak lojalitásukra? Annyira, amennyire a németek számíthattak 1916-ban. Ugyanazon végzet alatt szenvedünk mint Németország szenvedett és ugyanazon okból." 
    Visszagondolva Trianonra, s arra, amit Freedman úr elmondott a párizsi békekomédiáról, arról, hogy ott 117 cionista képviselte az ún. zsidóság érdekeit, nem nehéz rájönnünk, miért történt, hogy Magyarország, a zsidóság által rég kiszemelt célország, a háború legártatlanabb áldozata, amely ország egyedüliként szavazott a háború ellen, mégis a legkegyetlenebbül bűnhődött mások bűneiért, a végtelen nyomorért, pusztulásért és tömegmészárlásért; azokért a bűnökért, amelyeket éppenséggel a felette ítélkezők követtek el. Egy végtelenségig megosztott, a végtelenségig elszegényített s lezüllesztett ország megszállása ugyanis sokkal könnyebb, mint egy erős és hatalmas Magyarországé, amilyen a mi országunk volt, még 1914 előtt is. Magyarország tönkretételére, legyöngítésére és majdani bekebelezésére azonban már korábban döntés született a zsidók részéről. A Ruszkij Invalid c. újság 1910-ben megjelent 285. számában látott napvilágot az alábbi felhívás: 
    "Hitsorsos Testvérek! Most az egész világon nincs a Földnek olyan sarka, amelyet könnyebben birtokba vehetnénk, mint Magyarország és Galícia. Mindkét terület szükséges és előnyös volna számunkra. Törekedjetek testvérek mindannyian erre, törekedjetek minden erőtökkel ezeket az országokat teljesen birtokba venni, törekedjetek innen kiűzni a keresztényeket, és egészen az uralmunk alá vetni. Törekedjetek mindannyian arra, hogy mindaz, ami a keresztények birtokában van, a saját kezünkbe kerüljön, és ha ehhez nektek nincs elég pénzetek, a Párizsi Szövetség annyi segítséget nyújt, amennyi szükséges. Erre a célra Szövetségünk gyűjtést rendez, és a váratlan áldozatokra a pénztárunk készen áll, hogy a galíciai és a magyar földet a galíciaiak és magyarok kezéből kivegyük, kitépjük és átadjuk kizárólagos tulajdonul a zsidóknak. A világ tőkései hatalmas összegeket áldoznak erre, ámde ennek sikerére ti egyesüljetek a legrövidebb időn belül." A kiáltvány aláírója : Cionista Szövetség, Párizs. 


Érdekes módon csak a külhoni magyarok mernek gondolkodni a megélhetési értelmiségünk csak hallgat , olyan mint a fos a biliben . A helytartók kegyeiért versenyeznek , és közben eladják még az anyjukat is agymosottak ők derék III/ III. - ok . 

Tisztelettel: 
Cúth János boldogsag.net 













Már a pozsonyi csatában meg kellet volna semmisíteni a magyarságot , ki volt adva irmagjuk se maradjon, adta ki a parancsot a pápa , és a múvelt nyugatnak nem sikerült a kiírtásunk , mivel legyőztük őket, ha ők győznek , itt már nem magyarul beszélnénk, csak elvétve lennénk mint az indiánok karanténban mutogatnának , és mi táncolhatnánk az oda dobott fillérekért a sajáthazánkban.
Ezek sem voltak hollókamuk , csak a fél világot írtották ki a világháború alkalmazásával , és hány bankár állt a bitó alá , hisz mindenki tudja a háborúhoz pénz és pénz kell rengeteg pénz és a végén viszik az egész országot , mert leigázzák mint a birodalmi Amerikát , kik még mindig Pörhábori módszerekkel lép háborúba a zsidó érdekekért , hogy eltüntethesse a munkanélküli fiataljait , a zsidó vér helyet , had folyjon a goj vér , hist ők csak állatok , és az állatnak ki kell szolgálni a kiválasztott nemzetett. Na hülye gojok még mindig nem esett le a tantusz , ne feledjétek zsidó helyett egy szar kazárt szolgáltok kik agymosással rávett benneteket , hogy eltartsátok őket .


Román szerző tanulmánya. Bocsánatkérés a magyaroktól a témában! 

Ki küldte Auschwitzba a 460.000 zsidót Magyarországról? 


Ideje megtudni
 
Éveken át úgy tudtam én is, mint más, hogy a magyarok, a románokkal ellentétben, Auschwitzbe küldték, a halálba, polgártársaikat, a zsidókat. Magyarországról 1944-ben százezer számra küldtek zsidókat a haláltáborba vasúton, ahonnan nagyon kevesen tértek azután haza. Az eset jól ismert és sokat hangoztatott. Én magam is többször írtam a témáról, az 1990 előtti hivatalos történelemtudomány nyomvonalát követve, miszerint amíg a romániai zsidók nagy része megmenekült, addig a magyarországiak egy durva megsemmisítésnek voltak alávetve. 
Maga Winston Churchill is beszélt erről a magyar történelmi eseményről, mint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáról. Ez volt az 1991-ben megjelentetett Transilvania Invincibile Argumentum című könyvem egyik fejezetének a címe is, amely viszont jóval 1990 előtt íródott. Ezt a fejezet címet újra használtam a 2004-ben megjelent Protocoalele Kogaionului című könyvemben, de itt már azért, hogy megkövessem régebbi állításaimat ebben a témában. Most megteszem újra, kijelentve, hogy az 1944-es magyarországi zsidók tragédiájáért nem a magyarok a hibásak sem a magyar hatóság! Még nem is a németek, mondhatnám!... Hanem a zsidók! 
Viszont hét évvel a Protokolljaim kiadása után azt tapasztalom, hogy hipotéziseim nem jutottak el egyetlen magyarhoz sem. Ez természetesen az én hibám elsősorban, mert nem tudtam soha jól eladni az írásaimat. Most újra jelentkezem, több okból is, amelyek közül az egyik, hogy a csíkszeredai fiatal székely hokisok még büszkébbek legyenek arra, hogy magyarok és nem, Isten őrizz!, románok... 
1990 után, mint ismert, a románok is azon kapták magukat, hogy holokauszttal vádolják őket is! A vádlók kétes foglalkozású zsidó szerzők voltak. Egyik napról a másikra a romániai holokauszt szakértői lettek. Magam elég informáltnak tartottam ahhoz, hogy válaszoljak a vádakra. Így kerültem, akarva, nem akarva, bele ebbe a hórába, amit ha belekerültem, akkor végig kell járni, vagyis tovább kellett informálódjak ebben a témában. Eljutottam oda, hogy megtudjam, mennyire megalapozatlanok a jól ismert magyar vádak! Ismétlem: megalapozatlanok! Kitaláltak vagy legjobb (legrosszabb!) esetben is eltúlzottak. 
Pontosítom, hogy a magyarországi zsidók sorsáról, akiket Auschwitzbe küldtek, nem egy kormányülésen, se nem a budapesti parlamentben döntöttek. Még nem is egy náci gyűlésen. A döntés a legmagasabb szintű zsidó kezdeményezésre született: a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságában! 
Állításom alátámasztására Roger Garaudy, Az izraeli cionizmus pere című munkájának adatait használtam (a romániai kiadás címe: Procesul sionismului israelian). Ennek a munkának az adatait még senki nem vonta kétségbe. Roger Garaudy, jól ismert baloldali egyéniség, demokratikus beállítottsággal, mentes mindenféle párt besorolástól, többször kapott kritikát egyesektől az utóbbi írásainak, úgymond, antiszemita jellege miatt, de senki sem tudta felróni neki azt, hogy valótlan vagy elferdített adatokat tett közzé. Roger Garaudytól olyan adatokat vettem át a témával kapcsolatban, amelyek mindenike zsidó szerzőktől vagy intézményektől származik. Idézek továbbá a Protocoalele Kogaionului című írás 77-79 oldaláról. 
Roger Garaudytól megtudjuk, hogy a Palesztinába jutáshoz nem volt elegendő a zsidó származás. Jó minőségű zsidó kellett legyen, magasabb minőségű anyagból gyúrva. A zsidók Palesztinába való belépésének feltétele az volt, hogy a majdani Izrael államnak ne legyenek a terhére (47-ik oldal). Még 1935-ben egy jelentős cionista vezető, Ytzhak Gruenbaum felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell legyen a felhatalmazásuk arra, hogy a bevándorlókat kiválogassák és ne fogadjanak be mindenkit (ugyanazon oldal). Úgy tűnik, hogy a Hitler által elfoglalt Európában azon zsidók részaránya, akik méltatlanok a Szentföldre való belépésre elérte a 90%-ot! Az Európából a nácik által elűzött zsidók problémája, akiket a cionisták nem siettek befogadni Izraelbe elsősorban a cionista doktrínából ered. A problémát nem a segítőkészség oldaláról, hanem az ország szükségleteinek szemszögéből kezelték (ugyanaz az oldal). Más cionista doktrinák szövegei sokkal kifejezettebbek, embertelen cinizmustól és p ragmatizmustól átitatva. 
 
Yitzhak Gruenbaum speaking at the ceremony for laying the cornerstone of the educational institution

Íme, mi olvasható az 1943-ban a Zsidó Ügynökség Megmentő Bizottságának Memorandumában: Vajon mindenkit kell segítsünk, akinek szüksége van anélkül, hogy figyelembe vennők az egyének jellemzőit? Nem kellene az egésznek egy nemzeti-cionista jelleget adnunk és megpróbáljuk megmenteni azokat, akik hasznára lehetnek Izrael földjének és a judaizmusnak? Tudom, hogy embertelennek tűnik a probléma ilyenszerű felvetése, de világossá kell tennünk, hogy ha meg tudunk menteni 10.000 embert az 50.000-ből, akik hozzájárulnak az ország megerősödéséhez és a nemzet újjászületéséhez vagy az 1.000.000 zsidó, aki teher lesz az országnak, akkor vissza kell fognunk magunkat és meg kell mentenünk azt a 10.000-et, a kívül maradt millió elkeseredett kérése és szitkozódása ellenére is (47-48-ik oldal). 

Tehát a 10.000 hasznos zsidó és az egy millió alkalmatlan közül a cionistákat csak a hasznos érdekelte. A többi egy millió (vagy hat) zsidóval történhetett bármi, akár meg is halhattak, nem jelentett veszteséget a cionistáknak. Ez a lehetőség nem zavarta egyik cionista vezetőt sem! Sőt, úgy tűnik, hogy éppen az ők érdekeiket szolgálta! 

A fenti szöveg ugyanakkor emlékeztet arra, hogy mi is történt az Auschwitzbe érkezett zsidókkal: két táborra osztották őket a jellemzőik alapján, éppen a hasznosság elve szerint. Aki a német haditermeléshez hozza tudott járulni (az ország megszilárdításához) az életben maradt. A többiek, akik valóságos teher voltak a nácik számára is, mint emberi hulladékok gyorsabban befejezték földi pályafutásukat. 

Még megjegyezhetjük, hogy a fenti szöveget egy intézmény adta ki, nem pedig egy szívtelen, kótyagos egyén, és mégis tele van az emberiséggel szembeni határtalan megvetéssel, ami nem állt meg a kinyilatkoztatások szintjén, hanem nagyon is konkrét és reális következményei lettek meghatározva százezrek életét vagy esetleg milliókét, ha a mediatizált holokausztot és a zsidó szenvedést sirató propagandisták adatait vesszük alapul. Ilyen mérvű cinizmussal és megvetéssel csak irodalmi szövegekben vagyunk megszokva, ahol a magatartás és helyzetek ilyen eltúlzásának művészi szerepe van és a következmények is csak ezen a szinten maradnak. Ebben az esetben ennek a szövegnek kimondottan gyilkos, emberirtó szerepe van. 

Hol van innen a híres zsidó szolidaritás? Miért nem működött? Az emberi szolidaritásról nem is merek beszélni! 
Egyébként ezek a cionista szövegek a kétféle minőségű zsidókról, egy gyakorlati életfilozófiáról árulkodnak és egy idáig a történelemben nem létező pragmatizmusról, amely lélegzet nélkül hagy minden normális embert, zsidót vagy keresztényt: Egy egyszerű filantropikus mentése a németországi zsidóknak csak kellemetlenségeket okozott volna a cionistáknak, főleg hogy a mentés esélyei annál kisebbek, minél nagyobb a katasztrófa. A németországi zsidók érdekében tudunk cselekedni, ha ezek Palesztinába hozzák a vagyonukat. A jelenlegi menekülteknek nincs meg ez az előnyük, mert üres kézzel akarnak jönni. Ezek tehát nem tudnak semmit adni a Yichouvnak (ez volt Izrael neve, mielőtt 1948-ban elismerték volna független államként), és nem várhatunk másra, mint amit eddig is megállapítottunk a németországi zsidók nagy részéről: teljes eltávolodást, sőt ellenséges magatartást Izrael földjével szemben, a tisztelet hiányát minden iránt, ami zsidó, egy embertömeg, amelynek semmi köze a cio nizmushoz és amelyikből teljesen kihalt a nemzeti érzés (48.oldal). 

Robert Garaudy kommentárja: ezen szövegek idézése világosan mutatja a különbséget a judaizmus, mint vallás, amit tisztelek és a nacionalista, leigázó politikai cionizmus között, amit elítélek. Mi több, ezek a szövegek világossá teszik azoknak az csalását és álnokságát, akik ma siratják azokat az áldozatokat, akiket nem akartak megmenteni. (49.oldal). 

Megjegyzendő mondat: azoknak a csalását, akik siratják azokat az áldozatokat, amelyeket nem akartak megmenteni! 

Tehát zsidók, akik nem akartak zsidókat megmenteni! Miért? Mert szegény zsidók voltak, üres kézzel... 

Egyre világosabb, hogy a II. világháború idején a zsidó elit egy mesterséges szelekciót hajtott végre, azon zsidók között, akik a jövendő Izraelt kellett benépesítsék, akik a háborút kellett átvészeljék. Azok a zsidók, akik izraelitának voltak programálva, azok minőségi zsidók kellett legyenek: cionista eszmékkel, akik elutasították a többségi nemzetbe való beolvadást, amit egyre több zsidó hallgatólagosan már elfogadott. A másik oldalon a szegény zsidók, akik a cionisták szerint egy embertömeg, akinek semmi köze nem volt a cionizmushoz, nemzeti érzelmek hiányával, és amely nem mutatott tiszteletet semmi iránt, ami zsidó vagy héber. Ezért őket a megmentésből ki kellett zárni! Vajon nem ez a tömeg volt összesen hat millió?...A híres hat millió? 

Jegyzet: A fentiekből egy káprázatos, de egyáltalán nem abszurd, hipotézis állítható fel, ami a cionista doktrína szövegeiből levezethető: a holokauszt, mint büntetés azoknak, akik nem viseltettek tisztelettel mindaz iránt, ami zsidó vagy héber! 

Egyelőre csak jeleztem ezzel a hipotézissel, hogy később ellenőrizhessem, más megfelelő dokumentumokkal. Lehet, hogy megteszik mások ezt az ellenőrzést. Más hozzáértőbbek, tanultabbak... 

Milyen helyzetben voltak a magyarországi zsidók ebből a cionista szemszögből nézve? Ők arról voltak ismertek, hogy hajlandóak voltak az asszimilációra vagy már asszimilálódtak. A dualizmus idején hagyományosan ők magyarnak vallották magukat, különösképpen népszámlálások idején vagy más lojalitási teszteken. Megkockáztatom azt állítani, hogy kevés olyan zsidó volt , aki ott hagyta volna a komfortját, amiben itt élt, azért, hogy Palesztinába menjen és ott mindent kezdjen elölről. A zsidók is emberek! Hős és vértanú nép nem létezett soha... Csupán a cionista doktrína követte ezt: kiválassza az eljövendő Izraelnek azokat a zsidókat, akikből egy hős és vértanú nép legyen... 

Megállapíthatjuk, hogy a magyarországi zsidók nem élvezték a cionista vezetők szimpátiáját. Abba a csoportba sorolták, akik nem méltóak, hogy a Szentföldre lépjenek? 

Idézek tovább a Protocoalele Kogaionului című könyvből, 77-79. oldal. Tehát nagyon sokszor a németországi, de általában a nácik által elfoglalt országokban a zsidók nem voltak mások, csak emberanyag, amelyikből az Izraelt alapító cionisták kiválasztották (egyébként is kiválasztott nép), hogy melyik zsidó élhet meg, kivándorolva Palesztinába és melyik gyengébb minőségű, hasznavehetetlen és nem kívánatos, az marad a nácik rendelkezésére. Ezt mondja a nagy cionista Ben Gurion is, az új Izrael állam első elnöke: azt a kisebbséget, amelyet meg lehetett menteni, ki kellett választani a palesztinai cionista projektnek megfelelően (44.oldal). 

Tehát a cionisták gondja az volt, hogy megmentsék a hős és vértanú kisebbséget és a hat milliós többséget hagyták a kivégző táborok gondjára. Nota bene: hogy a náci lágerek sorsára hagyott zsidók alkották a többséget, mint következtetést alátámasztja, expressis verbis (kimondottan) Roger Garaudy kommentárja is, amelyet Rudolf Kastnerrel kapcsolatban tesz, akit az 50-es években a nácikkal való kollaborálásért ítéltek el. A perben Rudolf Kastnert azzal vádolták, hogy egyetértésben a cionista vezetőkkel (akik közül a legtöbben a per idején miszterek voltak) Eichmannal üzletelt 1684 hasznos zsidó (a kiemelés Roger Garaudytól) kiszabadításáról és Palesztinába emigrálásáról, mint az eljövendő Izrael építéséhez szükséges emberekről, annak fejében, hogy meggyőzi a 460.000 magyarországi zsidót, hogy csak egy egyszerű áttelepítésről van sző, semmiképpen sem az Auschwitzi haláltáborokba való szállításról. Halevi bíró rámutatott arra, hogy ezek a gyilkosságok mind a Zsidó Ügynökség é s a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek (44.oldal). 

Kegyetlen mondat: ezek a gyilkosságok a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történtek. Ezek a gyilkosságok... vagyis a magyarországi zsidók szinte teljes kiirtása a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával vagy pontosabban hozzájárulásával történt. 

Néhány tisztázó kérdés: Az Izrael építésénél hasznos 1684 zsidó, feltehetően mind szuper-tehetségek volt, mindenik közülük egy potenciális Nobel-díj várományosa. Megtudták ők valaha is, hogy milyen feltételek mellett szabadultak Németországból és kerültek Palesztinába? Közzétették valaha is ezt a listát az 1684 névvel? 

Ha a 460.000 zsidó Auschwitzi haláltáborba küldése a Zsidó Ügynökség és a Nemzetközi Zsidó Kongresszus jóváhagyásával történt, akkor miért vádolják még ma is a magyarokat, a magyar államot és a magyarságot úgy általában a 460.000 magyar zsidó Németországba deportálásával és meggyilkolásával 1944 tavaszán? 

Rögzítsük még egyszer milyen gyilkosságról is van szó: a holokauszt folyamán, a magyarországi zsidók deportálása Winston Churchill szerint az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága volt. Éveken át ez a gyilkosság a magyar hatóságok számlájára van írva, akik a zsidók kitelepítését olyan túlbuzgósággal végezték, amellyel még a németeket is elámították. Roger Garaudy azzal a aprósággal szolgál, amellyel megsemmisíti a magyar hatóságok érdemét: maguk a zsidók is siettek berakodni a vagonokba, hiszen a saját cionistáiktól biztosítást kaptak arra, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó. Hogy milyen könnyen elhitték a zsidók, hogy csak egy egyszerű áthelyezésről van szó, a cionista vezetők szemében még inkább egy plusz ok lett, hogy mind a 460.000 zsidó gyenge minőségű, haszontalan, aki megérdemli a sorsát, hogy vágásra küldjék, mint az állatokat, egyszóval méltatlanok voltak, hogy a Szentföldre lépjenek. 

Évekkel előbb, különböző alkalmakkor kommentáltam ezt az emberiség történetében a legvisszataszítóbb gyilkosságot, különbséget téve a magyarok ázsiai, hun állatias viselkedése és a románok emberiessége és tűrőképessége között. Úgy hiszem, vissza kell vonjam akkori megállapításaimat és véleményemet. Mea culpa! Sajnálom, hogy a tévedésem nem volt teljes! Szerettem volna, hogy visszavonom a vádjaimat és kész! Sajnálatos módon nem azért kell visszavonjam vádjaimat, mert nem igazak, nem egyeznek a tényekkel, nincs értelmük, hanem azért mert másoknak kell azokat címezzem! Vádjaimat fenntartom, csak másnak kell címeznem, amelyre Roger Garaudy kényszerít: a cionizmus! 

A cionizmus a hibás a 460.000 magyarországi zsidó sorsáért, akiket a nácik a cionisták jóváhagyásával az Auschwitzi kemencékbe szállítottak! Ismétlem: nácik a cionista vezetők jóváhagyásával... Sőt a cionisták közreműködésével! Mert ezek azok a vádak, amelyeket Roger Garaudy megfogalmaz: a cionista zsidók a felelősek az emberiség legvisszataszítóbb gyilkosságáért! Ismétlem: a minősítés Winston Churchilltől származik. Egy gyilkosság, amelynek 460.000 teljesen ártatlan zsidó esett áldozatul. Vagy másképpen mondva: az emberiség legvisszataszítóbb gyilkossága, kizárólag egy zsidó üzlet, amelynek gyilkos szerzői cionista zsidók, az áldozatok pedig haszontalan zsidók. A visszataszítóságát még inkább növeli az a tény, hogy a háború után a zsidók ezzel a gyilkossággal a magyarokat vádolták meg. Teljesen visszataszító. Nec plus ultra. 

Post scriptum 2011: örülök, hogy a magyarországi és a bárhol élő magyarok tudomására hozhatom, hogy nem az ő vállukat nyomja ez a népirtás. Ideje, hogy a magyarok megtudják ezt az igazságot és ennek megfelelően reagáljanak. Még fontosabb az, hogy a zsidók maguk megtudják az igazságot és reagáljanak ennek az igazságnak megfelelően! Mert ez az igazság lényege. 
És egy utolsó kérdés: Az átszállítás szervezője Eichmann, nem volt véletlenül zsidó, úgy ahogy nagyon sok zsidó mondja?... 

ION COJA 
2011. december 22. 



BŰNÖS NEMZET?
 





A magyar népről gonosz módon és aljas célból terjesztett valótlan mítosz tételes cáfolata
Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bűnös nemzet alaptalan vádja... Nem is csoda, hiszen a ma "véleményformáló pozícióban" lévő történészek - közöttük egyetemi tanárok - jó része a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár Erik garázdálkodása idején szívták magukba a burkolt vagy nyílt magyargyűlöletet. Sokuknak még ma sem jutott eszébe, hogy tüzetesebben kutasson a hiteles magyar történelmi múlt - lett légyen szó akár a közelmúltról - felderítése érdekében. Ha beütjük az Internet keresőbe ezt a két szót, számos pro és contra cikk ugrik elő. Az akkori történészek legnagyobb része elhallgatta a témát, vagy vonalasan tört pálcát az egész nemzet fölött. Minden rossz és bűnös volt, amit csináltunk. A magyar történelmet egyszerűen kivették az európai környezetből. Ha mégis kapcsolódunk Európához, az csak kárunkra van, mert mindenki jobb, szebb és tisztességesebb volt nálunk. Szerintük! 

NOS, MI IS AZ IGAZSÁG:

  A németek által megszállt Európában, - kivétel nélkül minden állam együttműködött velük. A németek szolgálatába lépett norvég miniszterelnökről (Vidkun Quisling) nevezték el a kollaboráló államférfiakat quislingnek. A Gestapo besúgó rendszere nagyszerűen működött Athentól Narvikig. A zsidókat minden állam nagy lelkesedéssel szolgáltatta ki a németeknek. Az antiszemitizmus nem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-író a "Roosevelt titkos háborúja" (Roosevelt's Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) című könyvben eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl. Szemelvények: 
1. 218. oldal A St. Louis. Hamburg. Amerika hajón 1939 májusában menekülő 930 zsidót nem engedték partra szállni az USA kikötőiben, de Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek írott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniük Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.
2. 218 oldal FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepíteni a zsidókat. Ott csodálatos sík felvidék és fű (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták készen (van a telepítésre)
3. 219-220 oldal. Észak Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornoknak az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán működő zsidók számát vissza kellene szorítani a lakossághoz viszonyított százalékukra. Ez a terv megelőzné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó... Mondotta Roosevelt.

Ezek elképesztő tények, nem illik bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi "numerus claususunk" és a II. zsidótörvényünk gyerekjátéknak tűnik. 
Ebben a könyvben a hírhedt Morgenthau tervet is ledorongolják FDR mellett mások is. "Ennek a tervek a publikálása tíz új német hadosztály erejével egyenlő" mondotta az elnök. 
Azt viszont már nem ismerte el, hogy a Casablancában meghirdetett "feltétel nélküli megadás" elve oktalanul meghosszabbította a háborút, sok millió ember halálát és mérhetetlen anyagi pusztulást okozott, köztük angol és amerikai katona halálát is. 
Eisenhower mondta ezzel kapcsolatban: (Persico, 235. oldal): "Ha választani kell a bitófa és húsz bajonett megrohanása között, inkább a húsz bajonettet kell választani." 
Ezt csak azért kell említeni, hogy a magyar vezetés dilemmáját érzékelhessük valamelyest. Akkoriban - amerikai közmondást idézve, választhattunk két rossz között. Ami természetesen nem mentheti a nyilas borzalmakat. 
   

Ami a szomszéd "győztes" államok "dicső" tetteit illeti,
nem árt sorra venni azokat sem.

  Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 birodalmi márkát fizettek a németeknek. A németeknek engedélyt adtak útjaik és vasútvonalaik használatára a lengyel háború idején. (Ezt mi megtagadtuk, Hitler legnagyobb dühére.) A németekkel együtt, - pár nappal később - támadták meg a Szovjetuniót. 

Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan 250-400 000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. (A németek csak később kapcsolódtak be a romániai zsidóirtásba.) Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfő bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leírását olvashatjuk Matatias Carp: "A Román Holocaust" című könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megírta ennek történetét Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások.1941-ben, a németekkel együtt támadták meg a Szovjetuniót. Amikor azonban a Nyugattal folytatott titkos béketárgyalások alkalmával a románoknak egyértelműen tudomásukra hozták, hogy a Szovjetunióhoz forduljanak, 1944 júliusában átálltak a szovjetek oldalára. Jutalmul megkapták Erdély északi részét is. 

Tito szerb partizánjai: 1941-ben, Bácska visszaszerzése után, a helyi szerbek és a (Trianoni békediktátum tiltó rendelkezései ellenére behozott) telepesek (dobrovoljácok), a titoista partizánok és a királyi csetnikek kezdték a gyilkolást. Régi, nemzetközi joggyakorlatnak megfelelően, az vállalja a teljes felelősséget, aki az ilyen hadviselést elkezdi. De! A győztest senki sem fogja felelősségre vonni, csak a vesztest.(Vae victis!) 
Hosszas partizánprovokációk és gyilkosságok miatt a magyar fegyveres erők razziát rendeztek Újvidéken, ami sajnálatosan vérengzéssé fajult. Ennek során 1300 (a szerbek szerint 3500) szerb, zsidó és kommunista lelte halálát. Ez méreteiben nagyobb volt, mint az Amerikai Hadsereg Mi Lay-i (Vietnam) hasonló módszerekkel kiváltott vérengzése volt, de ugyanolyan okai voltak. 
A valódi háborús bűnösök nem a magyar Kovács őrmester volt Újvidéken vagy Zsablyán, nem az amerikai Calley hadnagy Mi Lay faluban. Borzalmas tettükre magyarázat van, de nincs mentség. 
A szovjet hadsereg nyomában beszivárgó (és sunyin felbátorodó...) partizánok megtorlásként kb. 40 000 (negyvenezer) magyart öltek meg, balkáni módszerekkel. Ezen áldozatokat 2006 áprilisában rehabilitálta a szerb kormány és kártérítést helyezett kilátásba az áldozatok hozzátartozóinak. Nota bene: Az áldozatok emlékének állított emlékműveket, kereszteket, a szerbek rendszeresen meggyalázzák, ledöntik és összetörik. Viszont az újvidéki híd közelében emlékműveket állítottak a magyar vérengzés áldozatainak, s azt minden odatévedő külföldinek megmutatják. A maguk több mint tízszeres népirtásáról pedig "szemérmesen" hallgatnak. 
A szerb zsidókat pedig a quisling kormányfő Nedic, német zsoldban álló katonái irtották ki. 

Csehek: Annak ellenére, hogy a cseh hadsereg több és modernebb fegyverrel volt felszerelve, mint a német, egy puskalövés nélkül adták meg magukat a németeknek. 
Az egész háborút megúszták említésre méltó veszteség nélkül (Lidice). A német hadigépezetet mukkanás nélkül, megbízható módon ellátták fegyverekkel és lőszerrel. Több tízezer teherautó, harckocsi, rohamlöveg, löveg, lőszerek milliói özönlöttek ki a cseh gyárakból a Wehrmacht részére. 
Amikor a szovjet hadsereg megérkezett - egyedül Európában - testvérként fogadták, és védelmében nekiláttak a németek lemészárlásának és kiüldözésének. ALAPOS MUNKÁT VÉGEZTEK. Ha valaki kíváncsi a számokra és a borzalmakra, amiket a "kulturált" csehek elkövettek, könnyen megtalálhatja az adatokat a Szudétanémet szervezetek honlapjain, vagy üsse be a Google keresőbe az "Usti nad Labem" vagy a "Brno death marsh" szavakat mintának. 

Nem csak németeket öltek és telepítettek ki, de magyarokat is. Sajnálatos, hogy napjainkig csak a Pozsonyligetfalu árkaiban lemészárolt és kirabolt 90 erdélyi magyar levente és Dobsina magyar valamint német férfi lakosainak a lemészárlása van dokumentálva. Több ezer magyar férfi gyanított kivégzése még nyomozásra vár. Ugyancsak érdemes elolvasni Konstantin Szaharov cári tábornok könyvét az első világháborús Cseh Légió szibériai viselt dolgairól. Az orosz államkincstár aranya jórészének és minden mozdítható tárgy, gépezet, érték elrablása mellett a magyarok gyilkolásával is lelkesedéssel foglalkoztak. 
Itt kell emlékeztetnünk az olvasót arra az évszázados íratlan törvényre, hogy a "szemet-szemért" alapon elkövetett kínzások és gyilkosságok, a megtorlót az eredeti bűntett elkövetőinek az erkölcsi szintje alá süllyeszti. 

Hitler által megszállt európai országokban - talán Dániát kivéve - a Gestapó kitűnően működött. A quisling kormányok a zsidókat nagy lelkesedéssel szolgáltatták ki a megszállóknak. Franciaország, Hollandia, Belgium, Norvégia sem volt kivétel! A Világhálón bőven találunk dokumentumokat a zsidók üldözéséről. 
   
MIT IS CSINÁLTUNK MI MAGYAROK,
akiket előszeretettel neveznek
hazai és külföldi politikusok és történészek
bűnös nemzetnek?

A Szovjetúnió elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány: 
1. 1941-ben még nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri meg a háborút. Anglia egyedül állt a németekkel szemben. Az USA közvéleménye a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a beavatkozásra a Pearl Harbor elleni japán támadásig (1941. december 7.).
2. A románok és a szlovákok már a háború első napjaiban csatlakoztak a németekhez. Erre való tekintettel vezetőségünk nem akarta megkockáztatni az esetleges győzelemből való kimaradást.
3. Hitler tudomására hozta Antonescu román diktátornak, hogy az kapja meg Erdély másik felét, aki a legnagyobb áldozatot hozza az orosz háborúban.
4. Hitlernek tervei voltak Magyarország megszállására (eleinte szlovák és román csapatok bevonásával), ha az nem vesz részt a hadjáratban. Ez meg is valósult volna, amikor 41 őszén látták, hogy nem sikerült megsemmisíteni a vörös hadsereget.
5. Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a minimális erővel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül gondoskodtak róla, tartották el a portugáliai Estorilban.

Amit soha nem vettek figyelembe 


1. Közel 200,000 lengyel menekültet fogadtunk be és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen. Akik nem mentek tovább, nyugodtan élhettek Magyarországon. Az egyetlen lengyel középiskola is Magyarországon működött akkoriban Balatonbogláron.
2. Francia, olasz (!), és zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19), de még azon túl is, legtöbbször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
3. A magyar légelhárítás nem lépett akcióba az átrepülő angolszász bombázók ellen, Magyarország bombázásának a napjáig (1944. április).
4. A foglyul ejtett angolszász repülő személyzetet nem adtuk át a németeknek, hanem dunántúli kastélyokban helyeztük el őket, és lehetővé tettük menekülésüket.
5. A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat.
6. Eichman, az "Endlösung" végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában, csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.
7. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevű magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerű fordításban):

1943. október 14.
A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra, mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800.000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon. 
Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez... 
Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának. 
Reg.: ) 012035/385/21î" 

Nos, kik is voltak a bűnösök? 
   
UTÓSZÓ:

Sokan vádolnak minket azzal, hogy nem tettünk meg mindent a zsidó honfitársaink megmentése érdekében, és közömbösen viselkedtünk sorsuk iránt.. Ez sem igaz! Budapesten és a nagyobb városokban mindenki mentette a zsidó rokonait, barátait, aki tehette. Falvakban, kisvárosban általában nehéz volt, hiszen mindenki belelátott a másik tányérjába. 
Természetesen nincs olyan törvény a világ egyetlen országában sem, ami arra kötelezne valakit, hogy saját és családja életét kockára tegye másokért. Ennek ellenére sokan vállalták a "felkoncolást", amit a nyilasok ígértek a zsidómentőknek. Wallenberg úr sem volt az egyetlen, aki ezreket mentett meg. Angelo Rotta pápai nuncius, a magyar Baránski Tíbor szervezésében legalább annyi zsidót mentett meg mint ő. Ezenkívül apácák, papok, hivatalnokok, katonák, külföldi diplomaták mentették zsidó polgárainkat 
   
Ezenkívül tessék már tudomásul venni, hogy azok rendkívüli idők voltak. Túl voltunk Sztálingrádon, a Második Hadsereg pusztulásán. Minden hadköteles férfi katona volt. Nem volt már olyan család Magyarországon, ahol nem lett volna hősi halott, sebesült vagy hadifogoly. Az ember élete már egy fabatkát sem ért. A Szovjet hadsereg a határaink előtt állt, augusztus óta már hazánk területén folytak a harcok. Frontkatonáink elbeszéléseiből és 1919-es kommunista terror óta tudtuk, mi várt ránk. Mindenki leszámolt a saját és családja bizonytalan jövőjével s életével is. 1944 április harmadika óta pedig súlyos bombatámadásokat kellett elszenvednie az országnak az USA, angol és szovjet légierőktől. Azok ne kritizálják a magyarságot, akik nem élték át azokat a rettenetes időket, vagy bűnös szándékkal nem akarnak rá emlékezni! 
Kíváncsi volnék, külföldi kritikusaink - hasonló rettenetes, kilátástalan körülmények között - hogyan viselkedtek volna? 
Magyaródy Szabolcs 
Kapcsolódó: 
   Vasárnapi újság: Magyaródy Szabolcs 
   Bakos István: Laudáció Magyaródy Szabolcsról 


Mint láthatod a fény a pompa változott a horogkereszt lekerült a műsorról a dávid csillag viszont pompázik . Tort ül a zsidóság a Németek felett és azt hiszi , hogy az agymosás átjárta az egész nemzetet. De amint észre vetted úgy ejtették ki a liberálisokat a politikából mint Bajnai a libapásztorok bérét . A vérgyilkosság ma is dívik a sakterok sutyomban eresztik ki a vérünket , nekünk a benzines üvegeket kéne forgatni , hogy a menórákat a kazár lakosság faszimádatához eljusson , és egy égő faloszt tudjanak imádni .




Teljessé vált a zsidó diktatúra Magyarországon 
is.




2013-03-24. 16:48 Kuruc.info 
Teljessé vált a zsidó diktatúra Magyarországon: a cionista zsidó oligarchia nem csupán felvásárolta hazánkat, és nem csupán meghatározza a kormány gazdaság- és külpolitikáját, de immár arról is a zsidók döntenek, kik szerepelhetnek az iskolai tantervekben és kik nem, milyen felvonulásokat lehet szervezni és milyeneket nem, kikre emlékezhetünk, és kikre nem, milyen ünnepeket rendezhetünk, és milyeneket nem, kiket lehet kitüntetni és kiket nem. 
 
Zsidó küldöttség a Parlamentben, A pusztaszeri országgyűlés című gobelin előtt

Értelmes ember azzal már jó ideje tisztában van, hogy a zsidóság az egész nyugati világban kizárólagos befolyása alatt tartja a hadseregeket, a titkosszolgálatokat, a pénzrendszert, a médiát és a multinacionális cégek nem csekély részét. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyarság jelentős politikai erői harcoltak azért, mert hazánk függetlenségének súlyos korlátozását látták abban a tényben, hogy Ausztriával közösen intéztük a külpolitikát és a hadügyeket. Úgy hiszem, vannak, akik ma is kiegyeznének azzal, ha a globális birodalmat irányító zsidók csak hazánk külügyeit és hadügyeit irányítanák. Az erőviszonyok ismeretében sokak számára még az is elfogadható lenne, ha a makrogazdasági folyamatokat is a cionista bankároligarchia határozná meg.

Csakhogy a magát oly szívesen liberálisnak nevező zsidóság teljhatalmat akar, és az élet minden területén kizárólagos uralomra vágyik. A szovjet kommunisták és hazai csatlósaik diktatúrája nem volt ilyen kiterjedt és abszolút, mint amilyen orwelli rendszert a zsidóság itt kiépített magának. Hiszen immár a zsidóság szemüvegén keresztül kell látnunk múltunkat, jelenünket és jövőnket. Ők írják a történelmünket, ők határozzák meg, kik azok a történelmi személyiségek, akiket tisztelhetünk, és kik azok, akikre gyűlölettel kell emlékeznünk. A zsidók döntik el, ki lehet író Magyarországon és ki nem, kit lehet "tudósnak" nevezni, és kiket nem. A zsidók mondják meg, ki a rendes ember és ki nem, kit kell véleményének kimondása miatt "karanténba", esetleg börtönbe zárni, és kiket lehet vezető pozíciókba juttatni. A zsidóság dönti el, mi számít "szalonképes" véleménynek és mit kell "szélsőségnek" bélyegezni. A zsidók döntik el, ki a "humanista", a "demokrata", és ki a "gyűlöletkeltő", ki a "szélsőséges", a "náci", a "rasszista". Ők mondják meg, ki a "szakértő" és ki a "hozzá nem értő", az "összeesküvés-elméletekben hívő bolond". Ők határozzák meg, mi a "demokrácia", mi a "terrorizmus", mi számít "összeesküvés-elméletnek", ők döntik el, kik alkotják a "nemzetközi közösséget", és melyek a "civilizált viselkedés" normái a nemzetközi kapcsolatokban. A zsidóság akaratán múlik, melyek azok a szimbólumok, amelyeket tisztelnünk kell, és melyeket kell megtagadnunk. A zsidó oligarchia szempontjai határozzák meg a más népekhez fűződő viszonyunkat, sőt egyre inkább erkölcsi felfogásunkat, világlátásunkat és életelveinket is. Ma már ott tartunk, hogy azt is ők döntik el, ki a jó keresztény és ki nem az. Nem tudom, volt-e ilyen teljes, az élet minden területére kiterjedő diktatúra Magyarországon valaha is.

1991-ben hatalmas botrány kerekedett abból, hogy Csoóri Sándor Nappali Hold című esszéjében le merte írni az alábbi sorokat: "A Tanácsköztársasággal, a Horthy-korszakkal, de különösen a Vészkorszakkal a szellemi-lelki összeforradás lehetősége megszűnt. Természetesen mindig voltak és lesznek Szerb Antalok, Radnótik, Sárközi Györgyök, Vas Istvánok, Harag Györgyök, Orbán Ottók, Konrád Györgyök, Faludy Györgyök és Zala Tamások, de ahogy manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag "asszimilálni" a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha."

A kissé naiv Csoóri Sándor súlyosan tévedett például Konrád György megítélésében, ő ugyanis a zsidó asszimilációs törekvések egyik fő szószólója, és semmiféle lelki közösséget nem érzett soha a magyar nemzettel. (De például Faludy György munkásságát is meglehetősen torzan szemlélte a költő.) Csoóri Sándor továbbá elfelejtette megemlíteni, hogy a hazai zsidóságnak a magyarság alávetésére irányuló törekvései legfőképpen azért lehetnek sikeresek, mert mögötte áll egy hatalmas világerő: a nemzetközileg szervezett cionista zsidó oligarchia, amely az egész nyugati világ felett is egyre szorosabb - napjainkra szinte kizárólagosnak nevezhető - felügyeletet gyakorol. A lényeget azonban jól látta a költő, aki - az akkori irtózatos erejű gyűlöletkampány hatására - azóta sem mert véleményt nyilvánítani a zsidóság hazai térfoglalásával kapcsolatban. (Nehogy a zsidók tönkretegyék írói karrierjét.)

A történelem tanúsága szerint nem mindegyik birodalom uralkodó elitje kívánja a saját képére formálni az alattvalókat. A Török Birodalom például azért volt elviselhető a meghódított népek számára, mert viszonylagos szabadságot biztosított nekik. De vajon miért kívánják agyunkat teljesen átmosni, és lelkünket is elrabolni a cionista zsidók? Miért akarnak nemzeti öntudatunk maradékától is megfosztani, miért akarják vallásunkat tönkretenni, erkölcsi felfogásunkat, világképünket, gondolataink legkisebb rezdülését is kizárólag ők meghatározni? Úgy hiszem, a válasz abban a tényben keresendő, hogy úgy hiszik: az eddigi világbirodalmak éppen azért buktak meg, mert nem voltak képesek alattvalóik lelke és elméje fölött is teljes mértékben uralkodni. A cionista elit legbelső köreiben meg vannak győződve arról, hogy a csalásra és uzsorakamatra alapított pénzrendszer és a tömegeket hazugságok tömegével elárasztó elbutító médiumok olyan "csodálatos" eszközök, amelyekhez hasonlóval egye tlen korábbi birodalmi uralkodó elit sem rendelkezett, és amelynek révén örök időkre bebiztosíthatják korlátlan uralmukat a nyugati civilizáció felett.

A jövő legnagyobb kérdése, hogy az uzsorakölcsönre épített "modern" pénzrendszer és a tömegek számára virtuális világot létrehozni képes agymosó média révén valóban olyan hatalmi koncentráció hozható-e létre, mely az idők végezetéig fennáll, és a "pokol kapui sem vesznek rajta erőt". 
Perge Ottó - Kuruc.info 






Belvárosi jóváhagyás: Rogán Antal hangsúlyozta, az alkotás nem a náci megszállók segítőiről szól
 


Háromezer fő terrorizál tízmillió főt , meseországban a hollókosztot kiéneklik a szánkból , és meglátod bűnös nemzetté válunk a füstbe ment tervben .

Mert a fasiszta nép saját halottairól nem emlékezhet meg csak azokról a zsidókról akiket maguk a zsidók küldtek a haláltáborokba.

Kacsoh Dániel 2014. január 23., csütörtök Magyar Hírlap 
Megadta a tulajdonosi hozzájárulást az 1944-es német megszállás hetvenedik évfordulójára készülő emlékmű Szabadság téri felállítására az V. kerületi képviselő-testület tegnapi, rendkívüli ülésén. Rogán Antal polgármester hangsúlyozta, az alkotás minden meggyilkolt, elhurcolt és meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokausztáldozatnak és a közel tízezer más áldozatnak is. 
 
Az emlékmű látványterve (Fotó: MH)

Az 1944-es német megszállás hetvenedik évfordulójára készülő emlékmű azt a pillanatot örökíti meg, amikor megszűnt Magyarország szuverenitása, és szövegében is egyértelműsíti, minden meggyilkolt, elhurcolt, meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokausztáldozatnak és a közel tízezer más áldozatnak is - szögezte le tegnap, az V. kerületi képviselő-testület rendkívüli ülésén Rogán Antal fideszes polgármester. A távirati iroda beszámolója szerint hozzáfűzte, látja a komoly indulatokat a kérdésben, de ezeket inkább a választási kampánynak tudja be, és álláspontja szerint inkább az eredeti üzenetre kell tekintettel lenni.

Rogán elismerte, az 1944 márciusa után történtekért felelősek az akkor még helyükön lévő államhatalmi szervek, amelyek például a deportálásokban segítettek, az emlékmű - hangsúlyozta - azonban nem a rendszer segítőiről szól. Leszögezte: most van az ideje a mementó felállításának. A kormány - folytatta a politikus - nem akarta sérteni senki jó érzé-sét, és erős túlzásnak tartja azt az állítást, hogy a történelem újraértelmezése folyik.

A testület tizenegy igen, három nem szavazattal megadta a tulajdonosi hozzájárulást a Szabadság térre tervezett emlékmű felállítására, az ülésen több civil résztvevő, így Deák Gábor, a Raoul Wallenberg Egyesület képviselője is tiltakozását fejezte ki a döntés kapcsán. A szocialista Pásztor Tibor méltatlannak és cinikusnak nevezte az emlékmű létrehozását, az ülés előtt tartott sajtótájékoztatón pedig párttársa, Horváth Csaba arról beszélt, az emlékmű valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, s ezzel történelemhamisítást követ el a kormány. Szerinte az alkotás egy kalap alá veszi az áldozatokat és az elkövetőket.

Megírtuk, Melocco Miklós és Benedek György szobrászművész szakvéleményben támogatta az emlékmű koncepciótervét, sőt, a Budapest Galéria is egyetért az emlékműállítással.



Csináljatok egy emlékművet melyben a zsidó ÁVH – sok ledarálják a kulákká kikiáltott parasztságunkat , és a rendszerváltás után még mindig ők ülnek a hatalom meghatározott pontjaiban , és még mindig ugatják az igét ránk , és a figyelmetlen magyar halandót ép a járművek alá lökik . A másik csoportjuk a nemzeti vagyonunkat lopja el az MSZP segítségével , és az olajmaffia sóban a pártokon kívül, az igazságszolgáltatás , a rendőrség , a titkosszolgálat , a honvédség , és az alvilág is a rablók bandáját alkotta . És működtette Pintér a gyilkosság BT- jét több ember tünt el mint a Kádári megtorlás alatt. A Draskovityok örömére növekedett a miliárdos zsidók csapata , kiknek most az lesz a feladatuk , hogy elősegítsék a betelepedést lopott pénzekből összerabolt értékekből , de lehetőleg a magyarok fizessék az egész cehket. Na hülye gojok ez az elvárás felénk , és ha jók lesztek ti lehettek az Európai palesztinok , mert Európa népei titeket áldozott fel a zsidó világbirodalom oltárán , és ha elhiszitek amit mondok , ha nem , lesz még vérgyilkosság magyarországon nem is egy . De , hogy szervkereskedelmük meg fog ugrani az biztos , hisz bejáratott intézményrendszereik alakultak ki , a kitaposott ösvényt bejáratták a rendőrségtől a politikusokig ki lett próbálva , csak a nagyüzemi próbálkozásra kell rábólintani , és indulhat az olajos gépezet . A lopott kamion műtők a városban furikáznak a reptéren is kivan brusztolva az átengedő rés , a fogadó országok klinikái be vannak avatva , persze a megfelelő személyzetre gondolok , és a biztonságiak . A Pintér szerzi a kamionokat a zsidó karitativ szervezet alakítja át műtővé , és az út végére a szervek már el is vannak távolítva a páciensből , ha lenyomozható , hogy eltüntethető az illető , minden szervét piacra teszik , és ő eltünik a nagy magyar éjszakában . A gyilkosság BT ügyel a részletekre. A lényeg , hogy a magyarságnak 5- 6 millióra kell fogyniuk .


Csináljatok rendet előbb saját családotoknál,

népeteknél 


Csináljatok rendet előbb saját családotoknál, népeteknél, aztán ha vendégként vagy turistaként ideglenesen Magyarországon tartózkodtok, akkor tisztességtudóan viselkedjetek!

Az Liberális Ifjak részére. 

Megdöbbenve látom, hogy a hírekben, mint ideglenesen vagy turistaként Magyarországon tartózkodó terpeszkedőként, a Magyarok ügyében véleményt nyilvánítotok. Ez elég nagy udvariatlanság bekéredzkedtek más nép lakásába, és gyalázzátok az ország lakosait, a helyi kultúrát, történelmet. Jobb lenne előbb a saját népcsoportotoknál tennének rendet, az egyenlő mérce alapján. 
Javaslatom a következő. Harcoljátok ki az Európai Unióban az NSZ-ben, a következőket. 

1. Vonják felelőségre azon német brit, amerikai, svájci zsidó bankárokat akik Hitlert anyagilag támogatták és Hitlerrel szövetkezve megszervezték a világ háborút. Hitlert felelőségre vontuk a zsidó cinkosait még nem. 
Fontos az egyenlő mérce. Sidney Wartburg, Rotshildek, Grűnshildek stb, vagyon elkobzás. 

2. Vonják felelősségre azon német, brit, amerikai, stb fegyver gyárosokat egyéb gyárosokat, akik busás haszonnal fegyvert gyártottak kereskedtek a németekkel és Hitlerrel, a háború folyamán. Teljes vagyon elkobzás. Egyenlő mércét Hitlerrel. Még ha rokonaitok is ezen bűnözők. 

3. Teljes vagyon elkobzás a háború dögevő hiénáitól, még ha ezek nem is Magyarok, hanem a ti zsidó rokonaitok. 

4. Jó lenne ha, felemelnétek szavatokat a Filiszteusok gyilkolása ellen, amit napjaink legnagyobb hentes-mészáros -gyilkosa maga Bee Netanyahu folytat. Aki rokonotok vértestvéretek. Továbbá jó lenne ha sátrat vernétek az Izraeli Követség elött és követelnék Ilon Nagykövettől, az igazság zsidó bajnokától, hogy járjon közben a Mészárosnál Nethanyahunál a Palesztinok kapják vissza ősi hazájukat. 

5. Esetleg vegyétek fel Szabó Tímea nevű magyargyűlölő, zsidó nővel a kapcsolatot! Közösen lépjetek fel a szőrös, ápolatlan nőgyűlölő rabbik ellen. Tiszteségesebb lenne ha nem köpködnék le, nem lökdösnék, nem rugdosnák a 8 éves kislányokat a zsinagóga előtt. Jó lenne ha harcolnátok, hogy a nőket is oda engedjék imádkozni a Sirató falhoz. Harcoljátok ki, hogy a zsinagógában nőknek ugyan annyi joga legyen mint a férfiaknak. Vegyesen ülhessenek a zsinagógában mint a Magyar emberek a templomban. 

Továbbá harcoljátok ki egy színes bőrű zsidónak, ugyan annyi joga legyen, mint egy askenázi vagy egy szefárd zsidónak. Továbbá emeljétek fel a szavatokat, mert az idegenek listázásának magasiskolája az izraeli knesszet és az amerikai szenátus. Nem a mi hazánk. 
Ez csak néhány gondolat. Nektek országunkban ideglenes tartózkodó átutazóknak turistáknak. 

Horthy Miklós kormányzó Úrnak pedig köszönjék meg a segítséget, amit a zsidóságnak nyújtott. Ellenben a gyilkos zsidó bankárokkal és zsidó fegyvergyárosokkal ellentétben. Nem beszélve a Wallenberg nevű zsidó arany és ékszer nepperről orgazdáról, aki segítség címén kifosztotta gojként a zsidó vértestvéreit. Zsidónak gójt kifosztani nem bűn, hanem dicsőség a Tóra szerint. Azonban zsidónak zsidót kifosztani halálos bűn. Kérem emeljék fel szavatokat Wallenberg nyerje el méltó büntetését és a lopott arany és ékszerek kerüljenek elkobzásra. Kerüljön vissza az eredeti zsidó családok tulajdonába. 

A Magyarok mélyen tisztelt íróit, mint Wass Albert, Nyirő József, ne hasonlítsuk, fegyvergyáros, bankár zsidó bűnözőkhöz. Ne hasonlítsuk Elly Wiesel magyar zsidó nevét bitorló emberhez. Ugyanis az osztálytárs szomszédja biztosan állítja, hogy Wiesel egy szimpla csaló. Kérem tisztázzák Elly Wiesel nevű csaló családtagotok ügyét. Ne bitoroljon Nobel díjat csalással. 

Amennyiben tisztességes zsidó liberálisok vagytok, ezen anomáliákat felszámoljátok saját közösségeikben. Akkor talán kifejthetnek kritikát vendég jogon országomban. Azonban jobb lenne ha inkább családotok körében maradnátok, hiszen már van rablott országotok a Filiszteusok ősi földjén. A bolsevizmus, liberál-bolsevizmus, kommunizmus, szocializmus, globalizmus, zsidó tipusú liberalizmus, gén idegen a magyar ősi hagyománykhoz. Ezek zsidó ideológiák. A magyarokra ezen ideológiák csak a zsidó terror idején erőszakkal lehet rá kényszeríteni. 

Levelemre nem várok választ addig, míg felsorolt anomáliákat fel nem számolják, zűrös népcsoportotok életében. 

Id Bárdosi Ferenc
A Magyar Szentkorona Állampolgára 



Csőcselékkel a gyülekezet ellen
 



Horthy Miklós kormányzó és szoborállítói védelmében
A Magyarok Világszövetsége közleménye

A mai magyar valóság megdöbbentő lelete mutatkozott meg 2013. november 3-án Budapesten, amikor a Szabadság téri Hazatérés Templomának református gyülekezete az egyház belterületén felállította Horthy Miklós mellszobrát. Annak a Horthy Miklósnak szobrát, aki 1920-1944 között Magyarország kormányzója volt, és református emberként döntő szerepet játszott abban, hogy a ma neki szobrot állító gyülekezet temploma felépülhessen. 
Amíg a templomot teljesen megtöltő gyülekezet a hálaadó istentiszteletet hallgatta, a templom előtt lármásan zajongó csőcselék gyűlt össze, szélsőséges politikai erők hívására. A fenyegetőző, ordibáló, a zsidók sérelmeit emlegető, Horthy Miklóst és szoborállítóit gyalázóktól a karhatalom kellett az imádkozó-emlékező gyülekezetet megvédje. 
A mai Magyarország e döbbenetes látleletével kapcsolatban a Magyarok Világszövetsége az alábbiakat kívánja a magyar nemzet és a világ nyilvánosságának tudomására hozni: 
Elfogadhatatlannak és megengedhetetlennek tartjuk, hogy a 90%-ban keresztény Magyarországon szitkozódó csőcseléket vezényeljenek egy templomban imádkozó gyülekezet ellen. Ami történt, az a keresztény erkölccsel összeegyeztethetetlen, a magyar nép lelkétől idegen, közösség elleni izgatás, aminek Magyarországon nem szabad megismétlődnie. 
A Magyarok Világszövetsége Horthy Miklós kormányzót - minden ismert hibájával együtt - a XX. századi Magyarország legnagyobb politikusának, igazi államférfiúnak tartja. Személyével és a nevével fémjelzett korszakkal kapcsolatban a következőket tartja fontosnak emlékezetbe idézni: 
    Horthy Miklós nem a zsidók ellen lépett szövetségre a hitleri Németországgal, hanem Magyarország érdekében, amelynek polgárai között az igen jelentős számra duzzadt zsidó népcsoport tagjait is ott találjuk. 
    Az, hogy Magyarországnak a szovjetellenes háborúból való kilépését a Zsidó Világkongresszus akadályozta meg, mára közismert. Tették ezt arra való hivatkozással, hogy Magyarország kilépése esetén Németország katonailag megszállná az országot, és ezzel végveszélybe sodorná a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidót. 
    A magyar történelemírás még adós annak a feltárásával, hogy Magyarország milyen indítékkal és pontosan kinek a követelésére üzent hadat a Szovjetuniónak, és ebben a döntésben mekkora szerepe volt a Magyarországon biztonságban élő 800 ezer zsidó féltésének a hadba lépés további halogatásával kockáztatott német katonai megszállástól? 
    A Horthy Miklós kormányozta Magyarországon azért duzzadt pár év alatt 800 ezer főre a zsidó népcsoport, mert a pár száz ezres őshonos zsidó mellé ide menekült több százezer zsidó a környező, németek által megszállt országokból (Ausztria, Lengyelország), és meg nem szállt országokból (Szlovákia, Románia, Jugoszlávia). Amint azt a Horthy-Magyarországra menekülő zsidók egyike, amúgy fontos személy, a Bécsben elhunyt Almási (Blumgrund) János ismételten elmondta, itt a zsidóknak Kánaán volt élni, szemben Csehszlovákiával, ahonnan ők menekültek. 
    Amíg tényleges kormányzói hatalma megengedte, Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállásáig Horthy Miklós a legelszántabban védte a magyarországi zsidókat, szükség esetén a hadsereg bevetésével is, lásd a Koszorús Ferenc vezérezredes vezette hadművelet, amellyel megakadályozták a budapesti zsidóság deportálását. A zsidóság hálájának kézzelfogható eredményeként Horthy Miklóst vádlottként meg sem idézték a nürnbergi perben. 12 éves portugáliai száműzetése idején pedig a hálás zsidóság - élén a Chorin családdal - folyósította Magyarország egykori kormányzójának az életjáradékot. 
    Horthy Miklós kormányzása idején 1920 és 1930 között hivatalos népszámlálási adatok szerint 700 ezer fővel gyarapodott Magyarország népessége, ami kiemelkedő és az ország gyarapodásáról mindent elmondó mutató. 
    A vasárnapi csőcselék támadásának egyik legaljasabb - háttérben meghúzódó, felkészült politikai boszorkánykonyhára valló - fogása az volt, hogy Horthy Miklós kormányzót egy lapra tette a kommunista Kádár Jánossal, hirdetve, hogy egyiküknek sem jár szobor Magyarországon, és álságosan "megfeledkezve" arról, hogy Horthy Miklóst nem szovjet tankokkal, sem más idegen hatalom segítségével ültették a kormányzói székbe, hanem odaemelték őt életútja, hadvezéri sikerei és a magyar nép tisztelete. 
A Magyarok Világszövetsége kiáll a Szabadság téri Hazatérés Temploma református gyülekezete, annak presbitériuma és lelkésze mellett, és köszönetet mond nekik Horthy Miklós kormányzó emlékének ápolásáért, az egyik legfőbb magyar érték, a méltányosság gyakorlásáért. 
Visszataszítónak tartjuk a Református Egyház azon vezetőinek és papjainak magatartását, akik - ahelyett, hogy védelmükbe vennék a csőcselékkel megtámadott, segítséget kérő gyülekezetet, elhatárolódnak és fegyelmi eljárást indítanak a gyülekezet lelkésze ellen. Arra kérjük a pálcát törőket, hogy ne feledjenek el két dolgot: 
    - A Magyarországi Református Egyház mai első számú vezetője a mostanihoz hasonló Horthy-emlékhely kialakításának volt tevőleges részvevője anélkül, hogy haja szála görbült volna. Óvakodjanak tehát a kettős mércétől! 
    - A Szabadság téri Hazatérés templomának református gyülekezete és annak lelkésze Dr. Hegedűs Loránt püspök, a XX. századi magyar reformáció kiemelkedő alakja, Ravasz László püspök utóda oltalma alatt áll. 
A Magyarok Világszövetsége szánalmasnak tartja a budapesti Horthy Miklós-szobor ellen tiltakozók silány történelmi ismereteit, és ezt a kommunizmus máig húzódó áldatlan örökségének tartja. Különösen aggasztó a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) azonos hangnemű, és hasonlóan hiányos ismereteket tanúsító megszólalása ez ügyben. 
A Magyarok Világszövetsége nyitott a magyar-zsidó együttélés súlyos kérdéseinek megvitatására. Ebben a szellemben kész helyt adni és részt venni egy kerekasztalon, amely megvitatja a magyar nemzet és a zsidó népcsoport együttélésének neuralgikus kérdéseit. A zsidóság tömegeinek a XIX. század elején bekövetkezett beáramlásától a kiegyezés által meghozott emancipáción át a magyarellenes népirtást jelentő, Kun Béla vezette Tanácsköztársaságig, és Trianontól a holokauszton és a kommunizmuson át a mai Magyarországig. 
A Magyarok Világszövetsége felhívással fordul a Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend mai szerveződéseihez, és kéri, hogy vegyék tevőlegesen védelmükbe Horthy Miklós kormányzó emlékét, és mindazokat, akik a legfontosabb magyar értékek mentén - igazság, tisztesség, méltányosság - a magyar nemzet jövőjét a hagyományok tiszteletével, a tudás eszközeivel és az erkölcs megtartó erejével alakítják. 
Budapest, 2013. november 6-án 
A Magyarok Világszövetsége 
A kiadmányt hitelesíti: 
Patrubány Miklós István Ádám elnök 
MVSZ Sajtószolgálat 
8092/131106 


A jövő holokamuja a népesség kiirtása lesz a 7 milliárdot le akarják faragni 500 millióra , figyeld a levezetésüket , és figyeld , hogy válsz te vagy a családod a hollokamu áldozatává , mint kamatrabszolga amugy is szart sem ér az életed , és még mindig nem akarod likvidálni azt a 6000 főt aki kirabol legyilkol és éhbérért dolgoztat , és te úgy jösz számításba mint munkaerő beszélő rabszolga , vagy mint szervdonor , és töltelék egy lázadás alkalmával kiket likvidálni kell. És imme az elő vezetés , hogy beleszagoly a jövőbe , és tudd amikor akarják mint chippes álat melybe a halálchipet is beültették , csak egy rádiósfrekvenciás jel és törölnek az élők sorából , mert csak kenyérpusztító vagy , és azárt tartottak ,hogy a zsidók alól kihordjad az ágytálat , mint ahogy a magyaroknak már el is mondták a Konrád -féle férgek.




Belgium a gyerek eutanázia engedélyezését tervezi


Lassan több joga lesz egy állatnak mint az embernek , ja mert a zsidók állatnak tekintik a gojokat . És akkor azt hiszik ,hogy a világuralmukat megfogják valósítani , mi meg majd ugatunk hozzá Tűt a seggükbe nagy adag káliummal , hogy ne sántuljanak le.


A belgák az új világrend élharcosai , vagy a zsidók már rég uralmuk alá vonták az egész nemzetet, , és a döntéshozatalnál már nem találni belga képviselőket , mint lassan Judapesten sem lesz csak cionista liberális zsidó aki a magyar érdekeket képviseli. Ezért tűnt el a nemzeti vagyonunk . Ezért rabolnak minden önkormányzatban ahol zsidó került be a testületbe. A gyilkosságokról már nem is beszélek , ha jól belegondolok itt is jön majd hamarosan az eutanázia törvény , és mindenkit aki nem szimpatikus átküldik a túlvilágra a kiválasztott nép gyermekei , a megmaradtak csak azért élhetnek , hogy az ágytálat azért valakinek ki kell cserélni a zsidó alatt is .

Na gojok ilyen lesz , vagy ilyennek szeretnék az új világot megalkotni , ahol nektek annyi jogotok sem lesz mint az állatnak . Vettétek a lapot gojok , ti beszélő állatok , és tudjátok , hogy merre van a vágóhíd , hát ne a Zsidó TV agymosását bámuljátok , hanem keljetek fel a fotelekből míg lehet és dobjatok egy két benzines üveget a zsidó propagandistákra , és az ingatlanjaikra is . Vagy várjátok meg az üvegkalitkátokban míg meghozzák az ítéletet , hogy nem élhettek tovább , és a helytartók rátok eresztik a hóhérjaikat , hogy ne keljen bepiszkolniuk a kezeiket, majd a végén a hóhérokat is likvidálják , de addig már a piszkos munkát elvégzik helyettük.
Hollókamu – azt hiszik ezek , hogy most leigáztak , és ki is irthatnak bennünket, szép lassan feltűnés nélkül , hogy nehogy megneszeljük , és polgárháborúba kezdjünk ellenük , ezért kellet a cigányt fellázítani ellenünk, de azzal nem számoltak , hogy esetleg mi fogunk össze a cigánnyal a zsidó ellen , hogy ne tudjon száműzni bennünket , és bizony sok benzines üvegnek kell lángra kapni , hogy jobb belátásra bírjuk a rabló zsidajainkat.
Hogy a végén megmaradásunkat biztosítsuk bizony vállalni kell az ellenállást is , ne legyünk mi Palesztinok a saját hazánkba , az ÁVH -s zsidók a népünk javát kinyírta , ledarálta , savaskádba feloldotta , akit elkaptak könyörtelenül meg ölték , hírmondójuk sem maradt , itt hagytak egy gyáva meghunyászkodott megfélemlített embertömeget , kik soha nem lesznek alkalmasak nemzetté válásra , mert annyi érdekszférához tartozóvá tettek bennünket , hogy nem látjuk a fő célt , a megmaradást , és hagyni a pártoskodást , mert mindegyik a pénztőke ilyen olyan befolyása alatt áll , és csak arra várnak , hogy kirabolják az országot , a helytartókon keresztül . Nézzél rájuk egy kapa vágást sem dolgoztak még életükben , de ők a milliárdosok , kik eladták a hazájukat , és olyan törvényeket hoztak , ahol a bankár jogosan rabolhat , és büntetlenül le is rabolta a nemzeti vagyonunkat , és most vinné a többi kincsünket is , hogy mi mint cselédek szolgáljuk őket , ágytál kihordónak , még felcsaphatunk náluk , a többieket sajnos likvidálják , mert csak annyi magyarra lesz szükség , hát ne várd meg ezt a pillanatot , mert ekkor már biztos elvesztél , és a haza már nem a te édes hazád , mert eladták azt egy tál lencséért. Hát ez a holló biznisz bűnösnemzet , bűnös politikai elit eladta az országot , és mint helytartók levezetik ezt a csúfos színjátékot , ahol meg akarják védeni a rablógyilkos zsidókat a nép haragjától . Csak gondolj bele hányszor , de hányszor átmosták már az agyadat a zsidó média mit sem csinál , és altatják az öntudatodat , nehogy felkelj a fotelből , mert a valóság kiderül , és bizony a rabló zsidó jobban látszik , és nem a cigány a rabló gyilkos , hanem a környezet amit a zsidók teremtettek nekik , hogy más kiút ne létezzen számukra . Hisz értelmes munkát nem tud végezni , a családját el kell tartani , csak mi vagyunk hülyék , hogy nem a zsidók mellé telepítettük őket , mert ha zsidó szomszédai lesznek a cigánynak , mindjárt elpájáznának a zsidók más honba. Hát ezt hozzátok össze és a haza megmenekül a zsidó nyomulástól , mennek ők maguktól is csak cigány vagy arab szomszédot rakjatok a nyakukba.




A globális elit népességcsökkentő politikája



A népességcsökkentés legfőbb támogatói
Az Egyesült Nemzetek hivatalosan is október 31-ét nyilvánította a 7 milliárd napjának. Az ENSZ becslése szerint ezen a napon éri el földünk lakossága a 7 milliárdot. Ünneplés helyett azonban, az ENSZ Népesség Alapja (UNPF) a „fenntarthatóságra” és a „fenntartható fejlődésre” fekteti a hangsúlyt. Az ENSZ ezzel szeretné ismét kifejezésre juttatni, hogy túl sokan vagyunk a földön és hathatósabb eszközökre van szükség a népességnövekedés csökkentésére. Az ENSZ és más szervezetek egyre bátrabban beszélnek a globális elit népességszabályozási terveiről.Legtöbbször csupán a globális népesség „stabilitását” említik, de amint ebből a cikkből is kiderül, az elit számos tagja ennél többet akar és egyre nyíltabban beszélnek a számukra ideális 500 milliós vagy annál is alacsonyabb világnépességről. Sokak számára őrültségnek hangzik egy ilyen terv, de a globális elit tagjai között konszenzus látszik kirajzolódni e témát illetően, természetesen csakis bolygónk javát szolgálva. 
Október 31-e közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon ennek a 7-milliárdos mérföldkőnek a szörnyűséges következményeiről.
Talán az sem véletlen, hogy az ENSZ éppen október 31-ét, a „halál ünnepét” választotta az alkalom megünneplésére.
Mára a fenntartható fejlődés közkedvelt és sokszor hangoztatott kifejezéssé vált, amit a radikális környezetvédelmi mozgalom követői előszeretettel emlegetnek, de a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ennek legfontosabb eleme a népességszabályozás.
Mekkora az ideális lakosság eszerint az eszme szerint?
Természetesen a pontos számokat illetően nem létezik konszenzus, de sokan nyíltan hangoztatják, hogy 500 millió lenne a legideálisabb népesség a földön.
A hírhedt Georgia Guidestones köveire vésett „új tízparancsolat” első pontja a következőket mondja:
Tartsd az emberiség létszámát 500.000.000 alatt, örök egyensúlyban a természettel.”
Ted Turner, a CNN alapítója (akinek egyébént 5 gyermeke van) ennél is messzebbre menne:
250-300 millió lakos a földön ideális lenne, olyan 95%-os csökkenés a jelenlegi szintről.”
Dave Foreman, az Earth First (A föld mindenek előtt) társalapítója azt mondja, három legfőbb céljának egyike aföld lakosságát 100 millióra csökkenteni:
Három legfőbb célom az emberi populáció 100 millióra történő csökkentése a földön, az ipari infrastruktúra elpusztítása és a vadvilág helyreállítása, annak teljes vadállományával az egész világon.”
Ezeket a tanokat számos amerikai egyetemen is tanítják. Például Eric R. Pianka, a Texasi Egyetem biológia professzora a következőket írta:
Nem akarok rosszat senkinek, de meg vagyok győződve arról, hogy a világnak és az emberiségnek jobb lenne, ha nem lennénk ennyien.”
Bill Gates, a Microsoft és a Planed Parenthood alapítója is hasonló véleményen van:
A világon ma 6,8 milliárd ember él. Ez hamarosan 9 milliárd lesz. Ha jó munkát végzünk az új vakcinákkal és az egészségügyben ezt 10-15%-kal is csökkenthetjük.”
John P. Holdren, Obama elnök tanácsadója tudományos kérdésekben úgy gondolja, hogy az abortusz kötelezővé tétele is lehetséges „megoldást” nyújthat.
Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi alkotmány szerint is lehetséges lenne bevezetni a kötelező népességszabályozási törvényeket, beleértve a kötelező abortuszra vonatkozó törvényt is, ha a népességnövekedés ezt szükségessé teszi.”
Mihail Gorbacsov is a népesség 90%-os csökkentését tartja célravezetőnek:
Egyértelműbben kell fogalmaznunk a szexualitásról, a fogamzásgátlásról és az abortuszról, tehát azokról az értékekről, amik segítenek a népességszabályozásban, mert az ökológiai válság egyenlő a népességválsággal. A népesség 90%-os csökkentésével nem maradna elég ember a földön ahhoz, hogy kárt tegyen az ökológiai rendszerben.”
A globális elit általában persze politikailag korrektebb módon fogalmaz a népességszabályozásról. Jobban szeretik a „fenntartható fejlődés”, „szaporulat csökkentés” vagy „életminőség javítása” kifejezéseket, amikor a föld lakosságának csökkentéséről beszélnek.
A 7 milliárd napjának közeledtével egyre több cikk jelenik meg szerte a világon a népességszabályozással kapcsolatos intézkedések fontosságáról. Természetesen a nyugati világban ezek az intézkedések „önkéntes” alapon működnének, de ma már tudjuk, hogy a legtöbb új szabályt először így vezetik be. Amikor már elegendő ember követi „önkéntes” alapon az új népességszabályozási intézkedéseket azok kötelezővé válnak.
Roger Martin a következőket írta a Guardian-ben megjelent cikkében:
„…minden környezetvédelmi (és számos gazdasági és társadalmi) problémát könnyebben oldhatnánk meg, ha kevesebben lennénk, és szinte lehetetlen lenne megoldani őket, ha többen lennénk.”
Úgy gondolja, hogy ha kevesebben lennénk, az a megmaradt emberek életminőségének javulását eredményezné:
Egy véges méretű világban az ideális népességszám, ami minőségi életet biztosít mindenki számára, egyértelműen lényegesen kisebb, mint a jelenlegi, a túléléshez pedig jelentősen kisebb népesség szükséges a maximumnál. Minél többen vagyunk, annál kevesebb jut minden embernek, ha pedig kevesebben vagyunk, jobb minőségű életet élhetünk.”
Valóban ez lenne a helyzet?
Nem gondolnánk.
A történelem során az emberi szenvedés mindig jelen volt. A népesség 90%-os csökkentése nem jelentené egy új aranykor beköszöntét.
Az elit meggyőződése, hogy mi tönkretesszük az „ő bolygójukat”, ezért kevesebb embert akarnak. A modern technológiának köszönhetően elég nekik néhány százmillió munkás, hogy a rendszert működésben tartsa, így a népesség többi része csak „haszontalan kenyérpusztító” a szemükben.
Egyre több ember gondolja azt, hogy a nyugati világban is be kellene vezetni a Kínában érvényes egy-gyerekes családmodellt. A National Post a következőket írta:
Az egész világra érvényes egy-gyerekes családpolitika, mint amilyen Kínában is érvényben van, megfordíthatná a jelenlegi szörnyűséges népességszaporulatot, ami egymillió születést jelent négynaponta.”
A fenti cikk szerzője úgy gondolja, hogy az egy-gyerekes családpolitikával 2075-re 3,43 milliárdra lehetne csökkenteni a föld lakosságát.
Amikor valaki elhiszi, hogy a földön túl sok ember él, az emberi élet olcsóvá, mondhatni értéktelenné válik, az abortuszra pedig csak a nem kívánt szaporulattól való megszabadulás egyik eszközeként tekint.
Az „önkéntes” módszerekről előbb utóbb kiderül, hogy nem elegendők a népesség csökkentésére és ezzel az ideológia pártfogói most is tisztában vannak. Sokan közülük egy globális népességszabályozási hatóság felállítását szorgalmazzák, amely átsegítené a világot a „szükséges” átmeneti időszakon.
Ez a radikális zöld mozgalom igazi célkitűzése. [Az alábbi linken a brit zöldmozgalom egyik hivatalos promóciója látható, amivel a karbongáz-kibocsátás csökkentésére irányuló „önkéntes” mozgalmat próbálják népszerűsíteni. A reklám bemutatja milyen egy önkéntes kampány és mi történik azokkal, akik nem követik: link. Megjegyeznénk, a promóció humoros akart lenni…] A föld megmentése érdekében az emberek számának radikális csökkentését és a meglévő lakosság tevékenységeinek szoros felügyeletét akarják elérni.
Valóban egy ilyen világban akarunk élni a jövőben? Olyan világot akarunk, ahol bürokraták határozzák meg életünk legapróbb részleteit is a környezetvédelem zászlaja alatt?
Ők úgy gondolják, hogy mindenkinél okosabbak, és jobban tudják, mi szolgálja a föld és az emberiség javát, amiről előbb utóbb kiderül, hogy nem más, mint egy maroknyi ember abszolút uralma a világ felett.

Na látod globális méretekben is a kiirtásunkon töprengenek , és tesznek is érte nap mint nap gyilkolnak bennünket kit így kit úgy de kivet a társadalom , mert az elit úgy jobban élhet , ha kevesebben vagyunk . Nem gondoljátok , hogy az elitet kellene gyéríteni , és az őket kiszolgálók hadát a helytartókat családostul , hogy ne legyen mozgatójuk az hogy a családjukért tették .
Hát ennyit a hollókosztról az undor fog el mesterkedésük láttán , és legszívesebben a vonat alá segíteném őket mint ahogy teszik velünk ezt már évtizedek óta. Ha nem hiszed kérdezd meg egy politikai menekültet a témáról .

Dr Mengele ezekhez képest egy úr volt , az MK ultrán igaz , hogy neki is át kellet segíteni egypár emberkét a másvilágra , de számolatlanul rabolták , és rabolják a gyermekeket még mindig az USA-ban , kísérleti alanyként és sátáni rituálé áldozataiként tengetik életüket , hogy mikor úgy gondolják , hogy itt az idő fel álldozák a sátán oltárán őket az olyan Klintonné félék , kik csak sátáni pofára átoperált pinára tudnak gerjedni , nem véletlen , hogy apjuk az orális irodában felkínálta a nagy lehetőséget a kis asszonynak ki be is kapta a horgot .

Bill Gates úgy zsonglőrködik a Tűvel mint Klinton a farkával igaz attól nem kellet meghalni senkinek , de.....


A likudos kedves zsidó barátaitok kísérleteznek az európai rasszokon , és ha megtalálják a megfelelő szérumot , bizony átsegítenek a másvilágra te hülye goj, hiába vagy te zsidónak mondott magyar , te mindig is csak zsidó utánzat maradsz. (Kazár ) testvérke.



No te okos goj látod már a jövő holokamuját, itt körvonalazódik az elmélet , és a valóság . A szemed láttára gyilkolják a népeket – jelenben az elsődleges terroristák USA , IZRAEL , NATO, és a csatlós államok irtják a muzulmán arabokat az olaj és gáz készletek miatt. De te beveszed , hogy terroristák , igen mert nem adják oda harc nélkül a nemzeti vagyonukat . Bezzeg a magyarok játékpénzen hagyták kirabolni az országot hisz a politikai elitnek mondott maffia már a Kádár érában terrorista volt , azóta is terrorizálja a népet . Eladják ők bárkinek ezt az országot , csak jusson valami a zsebükbe is , ha golyószóróval szaporítanák őket , vagy a Rákosi húsdarálójával talán elérnénk , hogy az ÁVH zsidó gyerekek , és unokák kikopnának a közéletből , de hogy végkép eltűnjenek az egész családot le kellene darálni.
Jelenleg a terrorizmussal operálnak , a jövő az a chippelés lesz a beültetett halálchipp cián kapszuláját rádiós frekvenviás jellel robbantják fel és törlik az embereket az élők sorából.
Vedd észre , hogy fölösleges vagy ezen a világon , és családostul törölni fognak , hírmondótok sem marad a technológiának hála kevesebb emberrel lehet működtetni a berendezéseket , így te csak egy fölösleges kenyérpusztító vagy .

Még egyszer a globális elitet , hogy felismerd a fajtáját.

Akik kiraboltak , és akik meg fognak öletni téged és a

családodat


A globális elit népességcsökkentő politikája




jól nézd meg a hollókosztosokat , mert így , vagy úgy , de ők adják ki a parancsot a likvidálásunkra.

Mi nem akarjuk likvidálni a 300 család 6000 főjét , ők majd megteszik a 7 milliárddal , hisz 100 milliókat öltek a II világháborúban is , csekély ez a holokamu döntés az emberiség nevében , csak ha végleg megakasztják az emberiség életét , hát nem tudni , hogy milyen faj uralja majd az életet a bolygónkon .

Nem hiszem , hogy kamatrabszolgaként nekem kéne tovább vinnem az emberiség génállományát , és azt hiszem nagyon sokan vagyunk így . Ha rajtunk múlik kihal a faj , mert a ritkítás után , kezdjük elpusztítani a születendőket , hogy ne legyen elég rabszolgája az elitnek .

Ha már az elithez nem férünk hozzá likvidáljuk a rabszolga utánpótlást , és a végén az elitet is, mert nem lesz már értelme neki sem élni .

Hát valahogy így végződik a holokamu program , degenerált utódok akarnak kamatrabszolgákkal működtetni egy sátáni tervet , ami a halál kultuszává válik az emberiség jóvoltából .

Kis Kaufmanok hány fajt – nemzetet akartok törölni az élők sorából, egy kettő csak lesz akik a 300 családot likvidálja még időben.










Marschalkó Lajos 

ORSZÁGHÓDÍTÓK - AZ EMANCIPÁCIÓTÓL

RÁKOSI MÁTYÁSIG- 1.rész 




München, 1975 
Mikes Kelemen Kör, München 
Készült Ledermüller Olivér nyomdájában München, 2. Landwehrstr. 65. 

Az Országhódítók második kiadása elé 

Marschalkó Lajos "Országhódítók" című könyve 1965-ben jelent meg a nemzetközi könyvpiac teljes mellőzése mellett. Nemcsak az érdekeltek, hanem az óvatosan lapuló emigráns sajtó nagy része éppen úgy nem vett tudomást róla, mint ahogyan első könyvéről a "Világhódítók"-ról sem. 

Az utóbbi könyv rövid tíz esztendő alatt három magyar kiadás után ugyancsak három kiadást ért meg angolul, kettőt törökül és rövidesen az olvasó elé kerül annak spanyol és arab kiadása is. 

Az Országhódítók megjelenése óta pontosan 10 esztendő telt el. A szerző már hosszú évek óta pihen a müncheni temetőben és már nem érhette meg könyvének nagy, nemzetközi sikerét. Az Országhódítók speciálisan magyar vonatkozású könyv, és csak magyar olvasóra számíthat. A könyv ismerete nélkül nincs magyar történelemszemlélet és nem láthatjuk tisztán hazánk utolsó évszázadának nagy összefüggéseit. Így érzi ezt a világban szétszórva éld magyar emigráció is, s talán ez az oka, hogy a könyv első kiadásának 2000 példánya rövid két esztendő alatt teljesen elfogyott. A könyv iránti érdeklődés annyira megnőtt az utóbbi évek folyamán, hogy a kiadó az anyagi nehézségek ellenére is szükségesnek tartotta a második kiadás megjelentetését. 

Marschalkó Lajos könyvét annak lényegbeli tagadói antiszemita írásnak szeretnék megbélyegezni. Pedig nem az! Pontosan olyan, ahogyan azt Marschalkó Lajos könyve bevezetőjében írta: 

"E könyvet nem a gyűlölet diktálta, hanem a FELISMERÉS". 
A kiadó. 

Russischen Invaliden 
(1910. dec. 30., 285. szám). 
Ebben jelent meg az Alliance Israelitée felhívása, amelyet magyar lapok is közöltek. A Weimarer Hist.-Gen. Taschenbuch, S. XII., fordítása szerint a következőket tartalmazza: 

"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs 

egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben 

leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két 

országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert 

számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, 

zsidó 


testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy 

mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. 

Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a 

keresztények 

birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem 

volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi 

szövetségünk 

minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a 

szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok 

váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, 

hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak 

és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok 

kizárólag 

zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a 

célra 

nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a 

legrövidebb idő alatt elérhessétek."




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése